Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Mészáros Tamás: Rendezői új hullám a hetvenes években

Ruszt, aki Shakespeare-sorozatával és Schiller-interpretációival csakúgy a történelmi erejű viharokba vetett emberről, az egyéni éa társadalmi morál, a magán- éa a politikai szféra tragikus összebé­kíthető tlensógéről beszélt, mint akár Solohov Csendes Don jának fel­dolgozásával, a Pericles­szel sem tagadja meg önmagáti a dialógu­sokra bontott lovagregényt mai vízióvá, jelenldejü kataklizma-lá­tomássá tágítja. A szinpad színes, /ismét a fekete-fehér-vörös hár­mas határozza meg a képeket/ és mozgalmas /most is a szokott emel­vényrendszer adja a játékteret az ismerős alapkoreográfia egyik változata alá: párhuzamos éa keresztező mozgások, lasaú, hangsúlyoa vonulások váltakoznak statikus csoportképekkel, kimerevítésekkel/; a mise, illetve ez oratórium-jelleg sohasem tűnik el a Ruszt-ren­dezésekből. A látvány tehát látványos, csakúgy, mint a világ felü­leti képe, ugyanakkor az egymásba átúszó szerepek, az újra meg újra ismétlődő, azonoa szituációk azt sugallják, hogy mindez - vagyis a világ - valójában ijesztően örök és mozdulatlan* Mindazonáltal Ruszt rendezéseire sohasem volt jellemző a teljes kiábrándultság, ó mindig is katartikus előadásokra törekedett. Ezért is kerülte el makacsul a naturalizmust, ezért alakított ki magának egy stilizált­ságában rugalmasan változtatható passió-keretet, ezért történt az ő színpadán mindig is szépen a borzalom. Puritán dekorativitása, ha szigorúan Ítéljük meg, végülia kissé esztétlzálővá szelídítette a kegyetlen színházat. De ez nem feltétlenül kárhoztatandó, mert a ruszti szinpad forma és szinkezeléae lényegében teátrális ugyan, ám csakúgy, mint ahogy például a cinquecento - például Raffaello ­valamely blbliei tárgyú festménye, festői. Tehát fegyelmezetten, konvenciókba szorítóttan, pontos szerkezetben. Az efajta, olykor zsúfoltnak tetsző képi harmónia képes erra, hogy a drámai oselek­mény brutalitásán mégiscsak átlüktesse a feloldás "mindennek elle­nére "-remény ét. A Perioles záró totálképében a szereplők különbö­ző szinü, méretű és fazonú paraplék alatt közlekednek, mintegy "ez élet viharaiban". Csak Cower, a krónikás csukja össze tüntetően, csakazértls, tépett-kopott fekete esernyőjét, hogy szkeptikus mo­sollyal intézze a nézőkhöz e befejező sorokét: "Számltok még tü­relmetekre, várom. Éljetek boldogul, szívből kívánom." Csehov Ivenov j a korhadt fakéreg-rótegeken gázol keresztül Zsám­béki Gábor kaposvári rendezésében, de sohasem sikerül kilábalnia erről az egyenetlen, Ingatag talajról; dolgozóezobáját éppúgy ez e rothadó növényi hulladék borítja, mint a kertet, s amikor Lebegye­vék szalonjába menekül, ott sinos másképp - legfeljebb e gazdag

Next

/
Thumbnails
Contents