Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)
Mészáros Tamás: Rendezői új hullám a hetvenes években
A színészi mesterséget ismét a valóságábrázolás szolgáletába állítani - igen, erre "esküdött fel" a hetvenes évek vidékről indult színházi megújhodása. Kaposvár és Szolnok rendezői teljesítményei egy rendkívül lelkiismeretes színész-pedagógia eredményeként születtek, a ez az irányzat visszaadta a színészet becsületét, azaa kigyomlálta az eszköztárból azokat a sablonokat, amelyek már nem ülteitek vissza az életre. Minden nevezetes szinházi korszakra éa minden színház nevezetes korszakára ez a törekvés jellemző. A vidéki megújulás nem e színészi stilizáciő felé tört utat, - mint például Ruszt munkássága bizonyos részleteiben -, hanem lényegében a Sztanyiszlavszkij-realizmust /amely ma már pepecselő naturalizmusnak tűnne/ igyekezett "megemelni", anélkül, hogy szépelgésbe fullasztana; mert épp erre a hazai szinházkultúra, a hatvanas években, komoly hajlandóságot mutatott. Azok a színészek, akik e vidéki műhelyekben dolgoztak, legjobb alakításaikban éppen azt a természetességet találták meg, amely mégsem jellegtelen életszerűség, mert e színészi személyiség nyomait viseli. Ugyanakkor a színész óvakodik a patronok kialakításától, attól, hogy önmagát egyszer megtalálva, kétlábon járó közhelyként vonuljon át egyik produkcióból a másikba. X Itt azonnal feltehető a kérdési ez a megélénkült szinházi vérkeringés milyen hatással volt a közönségre? Közönség nélkül ugyanis nincs szinház - ha a publikum nem támogatja az újat, annak végső soron nincs létjogosultsága. Egyenesen következne ebből az a konklúzió, hogy az új hullám átformálta a közönséget, vagy legalábbis kialakította a sajátját. A válasz nagyon nehéz. Bizonyos, hogy a szinház - mindenfajta szinház - előbb-utóbb hat nézőire, illetve kiválasztja azokat magának. Igy feltétlenül igaz, hogy a vidéki eredmények és a későbbi, hasonlóan haladó szellemű pesti előadások köré odagyült egy érdeklődő, odaadó, bár kisebbségben lévő nézőtábor, főként fiatalokból és humán értelmiségiekből. Kaposvárott a helyzet talán még jobb-: az eltelt, közel másfél évtized alatt már felnőhetett a szinház saját, új közönsége. Másutt azonban vidéken is, Pesten is, azt tapasztalhatjuk, hogy a szinházsk közönsége minden további nélkül tudomásul veszi a vezető- és eszményváltozásokat, legalábbis a pénztári kimutatások nem jeleznek lényeges eltéréseket. Ebből arra kell következtetnünk, hogy a tudatosan választó szinháznéző még mindig 154
