Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)
Tarján Tamás: Magyar abszurd ás groteszk drámák a hazai színpadon /1957-1982/
nem a semmiből nőttek kl« A korabeli lapok, folyóiratok átpörgetése azonban kétségtelenné teszi, hogy a hallgatás vagy a kiátkozás Tolt az uralkodó. Az egyéb vonatkozásokban és az abszurd dolgában is - mintegy kivételként - szemnyitogató Nagyvilág cimü folyóirat 1965* évi 8« számában tette közzé a Godot-ra várva magyar szövegét, mentegető, mégis pártfogoló előszótól vigyázva* A dráma fordítás nyomában bolydult föl a polémiákban egyébként is gazdag évtized egyik legádázabb, legemlékezetesebb vitája. Szerencsére ennek e sokoldalú, sokfelé sebző párbeszédnek nem kellett megmaradnia a folyóiratok, lapok haaábjain /12/ . 1965 októberében^ 13 ' a Thália Színházban, Kazimir Károly és Léner Péter közös rendezésében sor került a darab bemutatójára is. A magyar színház ekkor már túljutott akkor legutóbbi "traumáján", Bertolt Brecht munkásságának elfogadásán és elfogadtatásán /már ami az első lépéseket illeti/. Az évtizedközép, amely a Szegénylegények címerét hordva a magyar film nagyivü föllendülésével ajándékozott meg, kifuttatta - a Húsz óráv al, a Rozsdatemetőv el, a Hideg napokk el stb. - az ún. kisregény-hullámot, életre hívta Nagy László Menyegző jét T Juhász Ferenc monumentális verakompozioiólt, forradalmasította a képzőművészeti gondolkodást, s általában ia elektromoa fesztlltaéggel töltötte föl e szellemi közéletet - ez az évtizedközép a világirodalmi ablaknyitásnak is kedvezett. Végre beáramolhatott az abszurd dráma akkor már nem ia olyen friss, de számunkra erős huzata. Végre szemtől szembe, színről színre derült ki, ml benne ez érték, s mi nem az. Az igazsághoz tartozik, hogy a "szelídebb" abszurd szerzőkkel, a Ionesoo-Beckett-féle "alapitó nemzedék" nyomán föllépő "második generáció" egyes tagjainak müveivel már korábban próbát tett a magyar színházművészet. Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása cimü darabjának 1959. júniusi, Kazán István rendezte bemutatóját említhetjük példaként, vagy Max Frischtől a Biedermann és a gyujtógátoka t: ezt I960, márciusától játszották a Katona József Színházban, Marton Endre rendezésében. Ám igaz az is, hogy ezek inkább a groteszk körébe sorolhatók, és ez egykori kritika tanúsága szerint groteszk voltukat is a hagyományos realizmus fölerősitésével igyekezett bújtatgatni a hazai interpretáció. Az abszurd, pontosabban a Godot térnyerésének ki örült, ki nem. Hegedűs Géza dühödt elutasító pamfletjére, Szabó György tapintatos, de határozott ellenvéleményére még ma is sokan emlékeznek. Vita ide, vita oda - 8 térnyerésből nem lett áttörés. Egyes szinhá-
