Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Dévényi Róbert: Magyar színház - magyar egyfelvonásosok napjainkban

Különösen ez 1968-es szituáció adott szoknak a parab ola-egyf elvonásosokanak esélyt, amelyekben a spekuláción, az elvont modellen átütött e konkrét történelmi-társadalmi tapasztalat* /Ezzel viszont a fejükre vonták a sandaság, ez "áthallás" vádját*/ Lehetetlen természetesen valamiféle tematikai leltározásra vállalkozni, de az talán érzékeltethető milyen kérdések körül örvénylenek e hazai abszurd egyfelvonásosok* A leggyakoribb személyi kultusz, a dogmatizmus működésének modellizálása. Ezen belül hangsúly t kap a közélet agresszív betelepülése* /Mészöly Ablakmosója nyomán/ Frekventált téma a közösségi ideálok értékkopása, illetve ennek fonákjaként a kispolgári mentalitás fertőzete* Több egyfelvonásos az elidegenedés kelet-európai a1pária

sságára, a magánkapcsolatok elsiváro80dáss, vagy a személyiség a társadalmi azerep identifikációs zavaraira reagál. Gyakran öltöztetik a morbid bohóctréfa formájába a világmegváltó szólamok kiUrültségát, a hatalmi mechanizmus hüdött reflexeinek, a manipulációnak bemutatását, stb,^' Természetesen szó sincs arról, hogy az abszurd stílusjegyeket mutetó egyfelvonásosok azonos értákszintet képviselnének. Vannak közöttük remeklések, amelyek világszínvonalon is versenyképesek az ötlet eredetiségében ás a megírás technikájában egyaránt. Mások nem jutnak túl ez alapötleten, e szerkezet sematikus, a dialógusok vérszegények, szellemtelenek, a parabola séma nehézkesen illusztrálja a gondolatot. A baj az, hogy az irányzat a hivatásos magyar színházi kultúra sommás elutasításában részesült. Az amatőr bemutatók csak egy sztik közönségréteg előtt nyújtottak vizagalehetőségét. E közegben a siker egyértelmű volt. Különösen az Universités, es ELTE színpada vált - igaz, állandó veszélyeztetettság súlya alatt jelentőé góccá. De az underground centrumokból nem vezetett hid « hivatásos terület felé. Ha mégis tapasztalható volt némi nyitási készség, a próbálkozások nem Igazolták magukat. Szemléltetésképp elég talán a Thália Stúdió visszhangtalan, csendes bukásaira hivatkozni. Ugyanazok e darabok, amelyek a maguk Ifjúsági közegében viharos tetszést arattak, a Tháliában bosszantóan untatták a közönséget. A hivatásosoktól az Intellektuális abszurd a színészi eszköztár megújulását, a konverzációs stilus meghaladását igényelte volna. Ennek hiányában az előadások erőtlenedtek, /Gosztonyi János: Néma énekesnő/ vagy az óvatosság, a rendezői körülbástyázottság áporitotta meg levegőjüket. Jellemző ebből a szempontból Görgey Gábor Népfürdőj

ének sorsa. Hogy szalonképessé tegyék a jellegzetesen abszurd poént egy agyonkonkretizált neturalista záradékkal fejel-