Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)
Kiss Eszter: Adaptációk a magyar színpadon 1957-1982 között
rajz is. Az elbeszélés extenzív világát a dráma intenzív világa váltotta fel. S e cselekmény azonosságának ellenére megváltoztak a cselekvések motiváciéi a drámában. Jól érzékelhető ez Tőt alakjában, akit az elbeszélésben kiszolgáltatottsága bénít meg, a drámában pedig éppen szembenállása. Mindebből látazik, hogy az epikai és drámai mü nemcsak megjelenési formájában, hanem kérdésfelvetésében ls különbözik. Mindkettő másképp látja-láttatja a valőságot, a igy a befogadőt is más-más viszonyulásra készteti. "Az elbeszélés az emberi értékek veszendőbe menésének epikus folyamatát rajzolja meg. a dráma az emberség elvesztésének végső pillanatát; az elbeszélés egymás mellett létező, de egymás szavát nem értő, különnemüvé lett világok összeegyeztethetétlenségét, a dráma az egynemű világon belüli értetlenséget, emberi disszonanciát. Az elbeszélés egy megmásithatetlanul lezárt folyamat tanújává teáz /.../ A dráma az összeomlás pillanatát idézi meg..." - Írja Szigethy Gábor. S ez münemi szempontbői azt jelenti, hogy a drámában az Őrnagy megjelenésével /már ekkor, amikor még osak beszélnek róla/ létrejön 82 a drámai szituáció, mely a későbbiek során manifesztálódó cselekményt, akciókat potencia Utasként tartalmazza. Tóték és az Őrnagy viszonya a drámai szituációban meglévő szükségszerűségként halad a meghatározott irányba. /Hasonló alkotói szemlélet-változást figyelhetünk meg Sarkadi Imrénél ia, aki a jóval korábbi, gyengébb elbeszélés-előzmény után irta meg erőteljes drámáját, az Oszlopos Simeont ./ A Tóték dráma-változata - Magyarországon kivül - bejárta a világ színpadait a Szovjetuniótól az Egyesült Államokig. Az 1967ea ősbemutató a Thália Színházban színháztörténeti jelentőségű volt. Egyrészt ezért, mert a dráma a Thália Színház rendezője, Kazimlr Károly ösztönzésére született meg; másrészt ezért, mert e magyar színjátszásban új formanyelvet honosított meg mint a groteszk szinház első magyar megnyilvánulása, s ez - lévén nálunk hagyomány nélküli - nemcsak a társulat s a színjátszás, hanem a közönség számára is újdonság volt. Újfajta színházi gondolkodásmód és befogadás alapjait rakta le a ragyogóan sikerült ősbemutató, melyet Latinovits Zoltán neve fémjelzett. Örkény egy nyilatkozata szerint^ 12 ' / Latinovits azt játszotta el, ami az iró víziója volt az őrnagy alakjáról, nem elégedett meg a szövegben rejlő evidenciákkal. Kazimlr Károly rendezésének középpontjában az Őrnagy figurája állt, s az előadás mondanivalójának hangsúlya a fasizmus és a kls-
