Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Kántor Lajos: Romániai magyar színház /1944-1984/

számolnunk kell átfedésekkel. Mégis úgy tühik, ez az "eklektikus" közelítésmód a leghasználhatóbb a közelmúlt színházának értékelésében, a mában folytatódó jelenségek elemzésében. A hat romániai magyar szinház történetének fontosabb állomásait hat fejezetben fogjuk tárgyalni, a jelzett negyven év egy-egy időkvantumát, illetve bizonyos szinház-koncepciók jellemzését kapcsolva mindegyik fejezethez; a hetedik, pontosabban az első fejezet a nélkülözhetetlennek vélt visszapillantást célozza, egyúttal pedig a történelmi korváltást, az intézmények kialakulását, a mai keretek előzményeit, változáaalt villantja fel. Bármennyire próbáljuk is elkerülni az aránytalanságokat, a szubjektivizmust az egyes szinházak és "színjátszó személyek" teljesítményének értékelésében, tanulmányunk nem lehet mentes a személyes /bár esztétikai/ Ítéletektől. A fejezetekre bontás azonban egy többé-kevésbé kialakult, immár szinháztörtónetinek mondható konszenzusra épül, amely a marosvásárhelyi Székely Szinház nagyrealizmusától a kolozsvári sétatéri színpad modern erkölcsi példázatokat sikerre vivő "Sütő-Harag-korszak"-áig követte nyomon az új Thália eseményeit, a köztea szakaszban nagy várakozással tekintve egy fiatal nemzedék szstmári úttörésére. És minden gond ellenére vagy talán annál inkább jönnek az új fiatalok, Kótsi Patkóék mai utódai, akik érthetően túl akarnak lépni a tegnapi eredményeken. Rájuk is gondolunk, amikor legalább néhány jelzéa erejéig a "Sütő-Harag korszak" utáni történésekről is szót ejtünk. 1. Erdélyi színjátszás - Kolozsvár vonzáskörében A magyar játékszín története megirhatatlan az erdélyi fejezet nélkül. A XVII. század második felében élt Pelvinczi Györgyöt, a kolozavári unitárius kollégium egykori diákját úgy tartja számon a hagyomány, mint az elaő hivatásos magyar színészt és színházigazgatót, aki az 1696-ban I. Lipót császártól kapott szabadalomlevél birtokában állítólag azinielőadásokat tartott Erdélyben. Az iskolai színjátszás dokumentumokkal bizonyítható gyakorlatából nőhetett kl azután - pár hónappal a Kelemen László nevéhez fűződő budai kezdet, az első hivatásos magyar játékazini társaság fellépése után - a kolozsvári állandó szinház, Pejér János, majd Kótsi Patkó János igazgatása alatt. Ahogy az erdélyi felvilágosodás harcos tudósa, a Nyelvmivelő Táraaaágot szervező Aranka György irta 1791-es röpiratában: "Egy magyar Színnek felállítását talán legelői kell vala tennem azok között az eszközök között, melyek anyai nyelvünk gyarapítására és közönségesi•