Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)
Kántor Lajos: Romániai magyar színház /1944-1984/
/Müller, Hitnyomozó/; Barkó György előbb mint az áldozat Herse, majd a veszélyeztetettből haszonélvezővé vált De la Fontaine alakitója marad meg emlékezetünkben; Senkálazky Endre Tronkai Vencel bárója e jellegzetesen Nemzeti Szinház-i művész sikerekben gazdag pályájának új állomását jelentette: a fegyelmezett játék, az erős, szép hang ezúttal egy negativ figurát, sőt egy gyűlöletes világot, annak visszataszító lényegét jellemezte emberközelből; Lohinszky Kálvinja a kolozsvári Sütő-Harag ciklus igazi telitalálata: az iróilag is kitűnően, vagyis e maga bonyolultéágában jellemzett figura megszállottságát és időnként belső kételyeit, szellemiségét és hetalomhoz-ragaszkodását feledhetetlenül jelenítette meg. A trilógia méltó folytatása nem a negyedik Sütő-dráma, A szúzái menyegző bemutatója lett /itt Harag fáradtnak mutatkozott/, hanem az átmeneti megtorpanással szembenéző, már a Szürke délután /1979/ sikertelenségén elgondolkozó rendező néhány újabb kísérlete a mai életérzés kifejezésére, A romániai magyar színpadok újabb Éjjeli menedékhely e /1979/ Harag György rendezésében némileg közeledett és nem alaptalanul! - Az ember tragédiájáh oz s közvetlenül saját marosvásárhelyi Tregédia-elképzeléséhez, azzal a lényeges különbséggel /plusszal/, hogy a tömeg jellemzése mellett az egyónitósre is gondja volt, és ebbe az alkotó munkába a társulat nagy részét bevonta. Kölönte Zsolttal /díszlet/ és a zseniális kosztümöket tervező bukaresti Doina Le vintával szövetkezve, s "szégyenletes élet" színhelyét teremtette újra, és nem egyszerűen dekorativ, hanem filozófiai-történelmi jelentésű látványba fogalmazta ez emberi kiszolgáltatottságot, az egyéni és társas magányt - a egy eredeti ötlettel, gondoletl és szcenikai ellenpontként, a csordaszellemet /a Báró hatásos ugatás-jelenetében/. A kialakult "Harag-csapat" több tagja, Barkó György /Bubnov/, Héjjá /Veszka Pepel/, Vedász /Luka/, Péterffy Gyula /kiváló volt színésze/, Csiky András /Bárója az előedás fénypontjának bizonyult/, Pásztor János /Medvegyev/ mellett Senkálazky /Kosztiljov/, László Gerő /Szatyin/, Kakuts ignes /Anna/, Váli Zita /Násztya/, Bereczky Júlie /Kvesnya/, Köllő Béla /Ferdenyakú/, Czikéli László /Klescs/, Katona Károly /Aljoska/, Sata Árpád /Púpos/ is reflektorfénybe került jő játékával; a szlnlapon előforduló neveknek ilyen, szinte teljes felsorolása esek a Sánta angyalok utcája és a Lócsiszár bemutatója után volt elengedhetetlen. Ez a művészi siker /sajnos, nem közönségsiker ls/ nem hozta ugyan magával az össz-szinházi gondolkodást - aminek a lehetőaégét a Nem élhetek mu zsikaszó nélkül átlagon felüli előadásával /1980/ Harag ismét fel-
