Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Kántor Lajos: Romániai magyar színház /1944-1984/

zseffel együtt dolgozó Bálint Tibor és az ügyet egészében magáénak érző társulat az 1972. május 6-1 bemutetón s e következő hónapokban rá tudott duplázni a könyv sikerére, látványba tudta átfogalmazni a kolozsvári külvároa 1938 ós 1953 közötti, liraian hangszerelt freskóját. A siker kétségtelen előzményei közé tertozik A ml kis városunk Szabó rendezte kolozsvári előadása, amely mind a szerzőnek, mind a színészeknek irányt mutatott a keretes játék poétikus feltöltésére; az eredeti szöveg súlyos valóságfedezete ós sajátosan egyéni stílusa ugyanakkor megóvott attól, hogy szinpadi utánérzésként hasson Bálint Tibor és Szabó József meg a kitűnő szinészek közös alkotása. A játékba zökkenőmentesen bekapcsolódó narrátor, vagyis a gyermek- és ifjúkorára emlékező Író /Héjjá Sándor/, a hétköznapiságában monumentálissá növelt proletáranya /Török Katalin/, a súlyos léptű, élettől eldurvított apa /Vadász Zoltán/, a gyermeki-ártatlan Eliz /Tőszó Ilona/ egy másutt - itt - létező "ml kis városunk" ihletet

ten-pentosan jellemzett figurák, mellettük azonban néhány szereplő erőteljesen a groteszk felé jelent nyitást; elsősorban a Böske /Vitályoa Ildikó/ - Hektor /Bencze Perenc/ pároa, a mocsokban megmártózott, onnan végképp szabadulni nem tudó, álmait azonban őrző utcanő éa az emberien-kicsinyes-gonosz pincér adott szint, vonzó-teszitő ragyogást ennek az előadáanak; Vitályoa - szerepe szerint Inkább a tragikum, Bencze inkább a komikum közelében járt, mindketten azonban, gazdag szinészi eszköztáruk felhasználásával, hanggal és erős mimikával vagy éppen lárvaarccal, beilleszkedtek a lírai groteszkbe, a szubjektive-pontos és karikirozóan-tárgy

ilsgos korjellemzésbe. Ritkán fordul elő, hogy az epizódszerepek is ilyen tökéletesen kidolgozottak, az összképbe beleülök és egyénlek legyenek /a legjobbak e húszegynéhányból: Barkó György, Andrási Márton, Köllő Béla, Biró Levente, Balogh Éve, Pásztor Jánoa, Bereczky Júlia, Dehel Gábor/. A felgyorsított színváltozások, a metafora-értékű rendezői rész-ötletek mind a azöveg szolgálatában állottak - anélkül, hogy kiazolgálói szerepre lettek volna kárhoztatva. Az irói-rendezői-szinészi építkezés összhangjából a kolozsvári Állami Magyar Szinház egyik legemlékezetesebb teljesítménye jött létre, Nem a szintézis /a llrai-reallaztlkus törekvések összesítése/, henem az analitikus kezdet teszi szinháztörténetivé a következő évadban Páskándi Géza érett drámájának, a Tornyot választokn

ak Hareg György irányította bemutatóját /1973. áprilla 4-én/. Ebben az Apáczai soraát jelképeséé nagyító történelmi drámában érződik már A király köve tapesztalete, de még inkább azoknak e hivatásos együt64