Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)
Kántor Lajos: Romániai magyar színház /1944-1984/
tó ideje: 1968« november 29./; a szerzőnek erre az alkalomra irt jellemzése szerint "az elszabadult hatalomvágyról" szóló történelmi dráma Szabó József rendezésében,Köpeczi Bócz István diazletei között úgy hangzott mai módon, hogy közben megőrizte fennköltsógét; Senkálazky /Maximua/ a belső tartás monumentalitását képviselte, néhol túlságosan ia Bánk bán-i egyértelműséggel, Vitályoa Ildikó /Júlia/ a madáchi értelmezést!, megtartó erejű asszonyt alakította teljes átéléssel, László Gerő /Valentlmlanua/ a kiszolgáltatott, de félelmetea, szeretetre vágyó, de megalázkodásalban visszataszító, a ravasz, de infantilisán naiv zsarnok kedély hullámzásalt magasrendű művészi eszközökkel jelenítette meg. /Vermesy Péter kísérőzenéje a hangulati aláfestésen túl önálló kifejező funkciót vállalt; Oláh Tibornak 1965-ös Tragédia-bemutatóhoz irt műve mellett a románlel magyar szinpadi zene lehetőségeit érzékeltette Vermesy - egy évtizeddel Orbán György és Selmeczl György Sütő András történelmi drámáihoz készült, modern hangazerelésü munkál előtt./ A hagyományos nemzeti színházi játékrendbe és játékstílusba illeszthető a román Delavrancea századeleji történelmi drámája, a Pergeteg /az 1967-es bemutatón Senkálazky Endre játszott főszerepet/, amelyet a kolozsvári magyar szinház Veress Zoltán ihletett költői fordításában már-már Shakespeare-i vagy legalábbis Katona József-i szöveget megillető veretességgel adott elő. Ugyancsak az Írói szöveg - más jellegű és más igényű szöveg - tiszteletében fogant Tolsztoj drámájának, a Sötétség hatalmán ak 1966-os előadása /Anyutka szerepében Széles Anna pályája egyik legjobb alakítását nyújtotta/. A klasszikusok iránti tisztelet újszerű értelmezésében először 1970 novemberében találunk példát a kolozsvári magyar színpadon: a vendégrendező Vlad Mugur a szintén vendég Stürmer Helmut által kiképzett, a nézőtérrel összemosódott hatalmas fehér térben ez elidegenedés modern drámáját játszatta el e Három nővérb en, nagyfokú stilizáltaággal, artlsztikusan. A rendezői teljesítményekre ezekben ez években egyébként ritkán lehetett felfigyelni e kolozsvári Állami Magyar Szinházban. Szabályt erőaitő kivétel Taub János vitát kavaró Shakespeare-rendezóse, A makrancos hölgy /1965. március 3./. A Royal Shakespeere Company előadásaitól és az egyre átütőbb erejű bukaresti modern szinházi törekvésektől indíttatva, rendkívül szinszerü, a azé szoros értelmében színes, mozgalmas, lüktető ritmusú groteszk vígjátékot rendezett, pantomimmel, számtalan - vaskosságig menő - ötlettel fűszerezve a játékot, vagy éppen ellensúlyozva, hatástalanítva a szöveg lirai
