Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Kántor Lajos: Romániai magyar színház /1944-1984/

7« Klasszikus értékek - modern formanyelv /Kolozsvár/ Ideig-óráig áttevődött ugyan a romániai magyar szinház központja Marosvásárhelyre; volt olyan időszak, araikor Szatmár felé nézett a legnagyobb bizalommal a kritika; egy-egy előadás, egy szinházi hét, esetleg egy évad idejére lehetett Temesvár, Sepsiszentgyörgy vagy Nagyvárad a legizgalmasabb - az erdélyi magyar játékszín fővárosa mégiscsak Kolozsvár. Igaz, a kincses városon átvonult a háború, majd különféle konjunktúrák kisebb művelődési központokat alakítottak és részesítettek előnyben, Kolozsvár vonzereje azonban megmaradt. A nemzeti szinházi igény egyrészt, az ebből is fakadó művészi erőkoncentrálás, illetve az igy adódó különleges lehetőségek szinpada másrészt:megkülönböztetett jelentőséget biztosit a kolozsvári magyar szinháznak. A magyar dráma klasszikus értékei, a Bánk bán

. Az ember tragédiája /mint láttuk/ már 1945-ben, illetve 1946-ban /újra/ szinpadot kapnak Kolozsvárt. Ezt követően Madách müvét ugyan közel két évtizedig nem játsszák, a Bánk bán viszont végigkíséri a negyvenes éveket, hogy aztán 1954-ben a Kolozsvárra szerződő Delly Perenc rendezésében, új szereposztásban folytassa itteni életét. Az előadás nem kiugró siker, de jó szinészek egész sora biztositja tisztes szinvonalat. /A címszerep Senkálszky Endréé, Gertrudist felváltva játssza Poór Lili és a fiatal Orosz Lujza, Biberachot pedig Plóra Jenő és Kovács György, Melinda szerepében Dorián Ilona, Tiborcóban Márton János, Ottóéban Horváth Béla lép fel, és játszik még Csóka József, Pekete Mihály, Sarlai Imre is./ 1954 márciusa és 1958 márciusa között a közel negyvenes sorozat - csak a szókvárosban - önmagáért beszél. Még az 1971-es, Tompa Miklós rendezte új bemutató is úgy hat, mintha e korábbinak volna /halványabb/ visszfénye; a meghirdetett deromantizáló szándék csupán szándék maradt, a színészeket azonban /László Gerőt mint Bánkot, Nagy Dezsőt mint Biberachot, Bisztrai Máriát mint Gertrudist, Héjjá Sándort mint Ottót/ visszafogta, a továbbélő szerepek /Dórián, Márton/ is halványultak, egyedül a "koncepcióval" nem törődő Tóth Tamás /m.v./ romantikus Peturjában volt igazán élet. A nemzeti szinházi repertoár bizonyítéka az 1953/54-es évadban a Csongor és Tünde is /Kőmives Nagy Lajos a rendezője, Csongor szerepében Halász Géza, a Tündéében Bisztrai jelenik meg, Balgát Márton János 8lakitja/, s 8 klasszikus szinházi igényről tanúskodik Shakespeare, Molière, Csehov, Gorkij, Garcia Lorca, Beaumarchais beiktatá-