Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Kántor Lajos: Romániai magyar színház /1944-1984/

nélkül, de a közönségre gyakorolt hatás igy is figyelemre méltó volt. És a Mikes történelmi tablója, a Báthory Zsigmod korát megidéző Véres farsang /1970/, a Wesselényi /1971/ inkább helyiérdekű színpadra állitása után 1978 tavaszán megszületett az előzőeket irodalmi-színházi értékben, főképpen azonban erkölcsi-politikai jelentőségében messze megahaldó örvényben

, a forradalom elszalasztott lehetőségén tépelődő, örvénylő gondolataiba belerokkanó Kemény Zsigmond drámája. Ennek a bemutatónak persze különleges helyzeti energiát biztosított az a tény, hogy az első nemzetiségi szinházi kollokvium ünneplő közönsége előtt gördült fel a függöny, ám a rendkívüli alkalomtól függetlenítve, reálisan megállapítható, hogy Veress Dániel ezúttal a történelmi tsblósorozat statikus műfaját a vitadráma felé mozdította el. A vita pedig nem akármilyen kérdésekről zajlott Kemény /Zsoldos Árpád/ és Kossuth /Nemes Levente/ között. A dráma főhőse - 1948/49 telén - továbbgondolást parancsoló, kegyetlen logikával és nyíltsággal vágja Kossuth szemébe: "Miniszter úr, ön státusegységben gondolkodik, pedig itt másról van szó. A forradalmi kormány is azt teszi a más anyanyelvűtekkel, amit eddig velünk az osztrákok tettek. Hirdették, hogy a műveltség meghonosítása csakis a német nyelv segítségével lehetséges. Az elv állampolitikai rangra emelkedett, s a kisdedóvóktól a felső tanintézetig nagy hévvel megkezdődött a németesítés. Most? Tegye a német helyébe azt, hogy magyar. Mivel tiszteségesebb ez? A tévedés - végzetes." És Kemény Zsigmond igazságát, Ítéletének történelmi érvényét a román tudós George Barit Brassóban leirt szavai támasztják alá: "a románok koránt sincsenek megelégedve az egyéni szabadság megnyerésével. Nemzetiségi szabadságot igényelnek, a szó csonkitatlan értelmében. Es az egyéni szabadság sem kell, nemzeti szabadság nélkül." S jóllehet az előadás egésze nem hevült erre a gondolati hőfokra, a "hol hibáztuk el?" keresése áthatta az egész szinpadot - és a zsúfolt nézőteret. Ilyen gondok és kérdések őszinte felvetése - nem másodrendűen pedig néhány jó, sőt kitűnő előadás, az ország különböző sarkaiból Sepsiszentgyörgyre érkezett nemzetiségi magyar, német és jiddis színházak produkciója avatta ezt a székelyföldi kisvárost 1978. április 15. és 23. közt a romániai nemzetiségi és főképpen a romániai magyar színjátszás fővárosává. Ezek a szinházi matinékkal és estekkel, szakmai vitákkal zsúfolt napok ugyancsak hozzátartoznak a szentgyörgyi színháztörténethez : maga az a tény, hogy ez a város kapta meg a rendezés jogát, a helybeliek, Sylvesterék eredményeinek