Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Kántor Lajos: Romániai magyar színház /1944-1984/

dúlása alkalmából; a aajtóvisszhang szerint ugyanis a román ós magyar művészek közös műsorában a magyar színészek, énekesek, balettesek részvétele kommersz, semmiképpen sem sajátos számokkal méltatlan a hagyományokhoz, nem volt egyenaúlyban az igényes román műsorszámokkal. "A műsor egyetlen elismerést érdemlő magyar száma Jancsó Adrienné négy szavalata volt. Ady, Petőfi és József Attila költeményei az örök ember mondanivalóját zengték az egybegyűlt román, orosz és magyar közönségnek." A munkásiró Nagy István bevezető beszédében megszövegezett program még jóidéig csak óhaj maradt: "Az új szinház feladata, hogy e föld minden együtt szenvedő fiának, románnak és magyarnak küzdelmes életét hozza e falak közé, Shakespeare Ibsen, Gorkij, Eminescu, Madách és Katona szelleme adjanak Itt találkozót." Igaz ugyan, hogy Gorkij legjelentőaebb darabját 1944 novemberében bemutatják a kolozsvári magyar színházban, és ebben az előadásban Jancsó Adrienne és Fekete Mihály figyelemre méltó alakítást nyújt; igaz, hogy a Légy jó mindhalálig Szabados Árpád rendezésében, az "alkalmi szinósz" Sebesi Péterrel /Nyilas Misi/, Jancsó Adrienne-nel, Csóka Józseffel állítólag forró siker; igaz, hogy 1945 januárjában ismét szinre kerül Nagy Istvánnak az Erdélyi Helikon 1936-os drámapályázatán dijat nyert müve, az Özönvíz előtt /a kritika maradéktalanul ezúttal la Jancsó Adrienne-t és Király Józsefet dicséri, és kiemeli Bare Margit játékát, első komolyabb szerepében/; nem ezek azonban a meghatározók, hanem a játékrend nagy részét adó Mágnás Miska

, Leányvásár, sőt Fekete Péter-előadások. Ez utóbbi kapcsán irja le Jékely Zoltán, a Világosság irodalmi-művészeti szerkesztője: "A kolozsvári Magyar Szinház - ha valami csoda meg nem menti - maholnap kénytelen lesz körpecsétjóbe belevésni az "Operett Szinház" elnevezést." /Jékely sZigorú bírálata ugyanakkor méltatja "chaplini móretekben bontakozó pazar humoristánkat, Andrási Mártont". Hasonló összkép alakul ki a Világosság 1945. májusi színházi ankétjának olvasójában. A Magyar Népi Szövetaég kongresszusa alkalmából Kolozsvárt lévő Írókat, színházi embereket szólaltatja meg a lap, és Molter Károly, Janovios Jenő, Nagy István, Szentimrei Jenő, Horváth István, Móliusz József, Szemlér Ferenc meglehetősen egybehangzó véleménye szerint sürgős intézkedésekre van szükség a művészi érték védelme, a demokratikus korszellem képviselete érdekében; fő feladatnak az erők központosítását, a magyar szinügyi felügyelőség létrehozását nevezik. Két megjegyzés külön kiemelést érdemel; Molter szinte látnokian jelenti ki: "Ha Kolozsvár nem siet színházát