Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 21. (Budapest, 1986)

Amerikai drámák a magyar színpadokon 1945 után - Kiss Eszter: Arthur Miller: Az ügynök halála és Tennessee Williams: A vágy villamosa c. drámájának magyarországi bemutatóiról

téket képviseli - ha el is bukik. Ez a tény újszerű, modernebb színészi játékot követelt meg, mint amilyen a hagyományo magyar színjátszásban addig megszokott volt, s a drámai nős hiánya a közönség oldaláról nézve veszélyeztette az azonosulást, a helyzet átélésének lehetőségét. Ennél az első bemutatónál nehézséget okozott még magának a darabnak az értelmezése; s zavart keltett az iró bizonytalan értékelése, melynek során - ez rőként a korabeli kritikákban érzékelhető az esztétikai értékítélet szerepét legtöbbször ideológiai szempontú értékelés vette át. Nézzük, hogy mindez miben nyilvánult meg a konkrét előadásban. A fővárosi bemutató egyik sajátossága: az ábrázolt világgal szembeni távolságtartás, annak hangsúlyozása, hogy itt az amerikai átlagember sorsát látjuk megelevenedni, oly érdekes és tanulságos, de a mi világunktól és társadalmi rendszerünktől eltérő, távoli világ titkaiba pillanthatunk be. Ezt a hatást egyrészt a rendezői felrogás /Marton Endre rendezte/, másrészt Hincz Gyula díszlete erősítette: hatalmas, nyomasztó, vetített felhőkarcolók tövében egy tipikus amerikai családi ház váza, olyan tipusházé, "amilyet amerikai folyóiratban tucatjával hirdetnek" - ahogy az egyik kritikus irta, majd igy folytatja: "Még nem hangzik el egyetlen szó sem, s a nézőtéren több száz ember érzi: ez Amerika!"^^ Az előadásnak ezt az elidegenítő, távolságtartó hatását a kritika még fokozta, túlozta is, mégis figyelembe kell vennünk a kritikusok reagálását. Hiszen a kritikai visszhang nemcsak az adott korszakot jellemzi, hanem befolyásolja is, bizonyos irányba tereli a fogadtatást, meghatározhatja a mü köztudatba-épülésének felhangjait. Az 1959-es bemutatóra reagáló kritikák azt hangsúlyozták, hogy ebben a darabban s az előadásban nem rólunk van szó, hanem tanulságos példát látunk a kapitalizmus farkastörvényeiről. A kritika szerint az előadás nem azonosulásra késztető, Willy Loman tragédiáját nem saját sorsunkként "életi át", hanem distanciával szemléli, s a dráma - igy eljátszása is - az amerikai életforma, a polgári társadalom fölött mondott kritika. S ennek jegyében tartották eszmei-ideológiai