Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 21. (Budapest, 1986)

Amerikai drámák a magyar színpadokon 1945 után - Bóna László: Amerikai-magyar közös emberáldozat. /David Rabe: Bot ás gitár c. drámájának 1974-es Pesti Színházi bemutatója/

lyen mitoszvarián s diszkontinuitást jelentő elemével, azaz bármelyik horror-figurával. A politikum tehát pusztán része, ha úgy tetszik egyedi megnyilvánulási formája egy általános tömegkulturális mitológiának. A politika még számtalan szin­tén mitologikus jelzéssel jelenik meg, ilyen a prostitú­ció mint jel. A hadsereg által megrontott idegen nemzetiség­ben, más fajú lányok motivuma és ennek a talaján jelentkező katona-prostituált közötti szerelem, tiszta egymásratalálása ismét archetipikus szituáció, sztereotip jel, a gyilkosban felébredő jóság és a rossz lányban rejtőző erkölcsösség egy­másra találása. A prostitúció szintén sztereotip jelzése a politikai mechanizmusoknak, a más népeket leigázó politika jele a szexuális gyarmatősitás, a nők elhurcolása, egy nem­zet politikai és katonai megerőszakolásának jele a nemzet lányainak megerőszakolása. Nagyon közelálló jelrendszere ez a magyar irodalom, film hasonló háborús és politikai alkotá­sainak, amelyek szintén populáris mitoszok jelzésrendszerében fogantak./Lsd. például Jancsó korabeli filmjeit./ Az euró­pai interpretációk azonban nem fogták fel ezeknek a jelrend­szereknek az egységes tömegkulturális mitológiai vonatkozá­sait, igy az egyes motivumok nem egy tömegkulturális mitől­gikus jelrendszerbe, hanem egy mélylélektanból ismert moti­vumrendszerbe illeszkedtek. Ennek pedig jobban megfelelt a hagyományosabb társalgási, középfajú szinjáték előadásmodora, mintsem az adekvát rituális szinházi eszközök. Rabe maga is úgy nyilatkozott, hogy müvei mitologikus szerkezetűek, drámátr ilógiát akar irni és az Oreszteiát tart­ja a mintának, vagyis korunk világképét kivanja struktúrába foglalni. Már a Bot és a gitár ban is, de legnyilvánvalóbban Az árvá ban törekszik arra, hogy a modern amerikai tömegmi­toszokat, háború, erőszak, szex, kábitószer, technikai-tudo­mányos forradalom, információrobbanás, összeötvözze, illetve megfeleltesse az archaikus társadalmak lételméleti kérdéseket magukba foglaló mítoszainak. A Bot és gitár nak nemcsak drámai műforma ja, hanem a szinpadi formája is mitologikus és archetipikus. A Bot és gitár nem más, mint egy rituális cselekedet története,

Next

/
Thumbnails
Contents