Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 20. (Budapest, 1986)

Fuchs Lívia: A csodálatos mandarin a magyar színpadokon /1956-1985/

szinte szó szerint ragaszkodni kivánt hozzá. Mégis, A csodálatos mandarin szinpadi megvalósítása során - bár Eck valóban hűen követi a szövegkönyvet - újat is ad: a mü elején a nagyváros zenéjét képpé alakit

ja» A sötét színpadon tömeg kavarog, zseblámpák és reflektorok hasítanak a sötétbe, mintegy "a testek és emberi értékek piacán vagyunk.* ' E csoport egészen a Mandarin megjelenéséig kap funkciót: a Lány csalogatóit és a három férfivendég belépését kiséri, mintegy a kintet és bentet kötve össze, egyszerre mutatva a kopott szobát és a kint nyüzsgő metropolist. A Csavargók lehatárolatlan szobájában csak a legszükségesebb bútor áll: az ágy, a szekrény, egy szék, egy paraván, s oldalt egy gázlámpa karja. A három Csavargó amolyan kültelki apacs, akiket a koreográfia nem homogén módon ábrázol: eltérő magatartásuk és mozgásuk révén mindhárman saját jellemet kapnak. A vendégeket - a pantomim-koncepció talán szükségszerű következményeként - Eck színpadán nem táncosok, hanem színészek alakitják. Az üres zsebü Öreg gavallér és a félénk Diák epi-zódja igy előkészítéssé redukálódik, s e viszonylagos súlytalanság is a Mandarin emberfelettiségét, monumentalitását készíti elő. A keleties pompába öltözött Mandarin felbukkanásától kezdve a szobából végleg kiszorul a külvilág, s a dráma a Lány és a Mandarin között játszódik le - hangsúlyozott erotikával, brutalitással, sőt, naturalista megoldásokkal, ebben is hiven követve Lengyel Menyhért szövegkönyvét. Eck kompozíciója azonban - azzal együtt, hogy a libretto grand guignol jellegét is megőrzi - Bartókhoz hasonlóan túl is lép a rémdrámán, s igy a koreográfiában a cselekmény előrehaladtával a történet tragikus mélységekbe szállva általános érvényűvé válik. A szemlélődő, titokzatos, nyugodt de legbelül feszült és átfűtött - keleties jelenségként megismert Mandarin megmozdulása szinte gátak felszakadásaként hat. E Mandarin az emberit meghaladó erővel akarja a szerelmet, a boldogságot, s a vágy és a szenvedély ilyen izzása teszi erejét is emberfelettivé egészen addig, amig harcolnia kell az életéért, a boldogság egyetlen pillanatá-