Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 20. (Budapest, 1986)

Fuchs Lívia: A csodálatos mandarin a magyar színpadokon /1956-1985/

ért. A három rettenetes gyilkosságot túlélő Mandarin végül is úgy egyesül az iszonyodásból és undorbői emberi érzésekre eszmélő Utcalánnyal, hogy testük összerándul, kezük érintésnyire közeledik egymáshoz, s igy merevednek egymás tükörképévé - azonossá! Eck tehát, miközben "elmerészkedett erotikában a trivialitásig és az obszcenitásig" s a "naturális hatások nyers"^^ alkalmazásáig, a beteljesülés pillanatát a szexuson túlnövő jelképpé fogalmazza, s még a koreográfia legvégén is újat ad - ismét hűen Bartók zenedrámájának szelleméhez. Eck színpadán ugyanis a Lány - a Mandarin halála után - felöl ti a Mandarin arany köpeny ét, s az idegen szakrális-titokzatos, rezzenéstelenül várakozó pózát, a igy élteti tovább a Mandarin akarását s erejét. A vég tehát Eck színpadán egyben újrakezdés is. Eck koreográfiájában a Lány megváltozása, az iszonyodástól, a rettegéstől az emberi érzés ébredéséig Ívelő átalakulása ezért éppoly hangsúlyos, mint a cimszereplő által képviselt emberi vágy elementáris ereje. Sőt, Almási Miklós hivja fel a figyelmet rá, hogy "Itt a lány a játék főszereplője, végülis őt váltja meg a Mandarin szenvedélye, az emberi akarat legyőzhetetlenségének példázata.*' ^ Miután Eck Imre Mandarin-verziója volt az első a modernségében hitelesnek elfogadott Harangozó féle koreográfia után, érdemes röviden Összefoglalni az Eck változat újdonságait. A csodálatos mandarin Ecknél pantomim lett, a koreográfia mozdulatvilágában - a Lány táncosságát kivéve - a gesz• /7 / tusnyelv, az expresszív mozdulatok ós a "szinész-pantomim"' " uralkodott, s ezzel Eck eltávolodott a táncjáték műfajától és a balettől is. Eck e pantomim kompozíció mozdulat! megoldásában vállalta a hangsúlyozott erotikát és a brutalitást, a szövegkönyv grand guignol jellegét, színpadán megjelentek e prózai színészek és az utca forgataga. Eck különösen nagy hangsúlyt adott a Lány figurájának, már-már a dráma egyedüli főszereplőjévé avatta, a ^koreográfia újszerű és eredeti befejezése pedig valóban a partitúra szinházi-rendezői "másképpprőbálását" jelentette. Eck Imre végül is ezzel a sikeres,