Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 20. (Budapest, 1986)

Major Rita: A Giselle a régi magyar színpadon

ismerni kell a hangadó lapok szinházpolitikai elkötelezettségét, és azt, hogy melyik társadalmi réteg Ízlését tükrözték, A Pesti Divatlap a liberális szinházprogram szószólójaként a magyar nemzeti tánc színpadra vitelét szorgalmazta* A Honderű a szórakoztató szinház mellett foglalt állást, az arisztokrata indittatás következtében pártolva a vendégművészek meghívását és a klasszikus balett meghonosítását. Ugyanakkor ez alap fontos szerepet töltött be a hazai táncértés formálásában*a szakszerűbb recenziókkal" melyekben először fordultak elő a balettre vonatkozó szakkifejezések. Az időszak harmadik hangadó orgánuma a polgárosuló városi közönség ízlését tükröző, erősen balettellenes Életképek* A Honderű nézeteivel való szembenállása valóságos csatározássá élesedett Panny Elasler vendégjátéka idején, amikor a lap kritikusa "Elssler Panny és Pest"^^ és "A némajáték és /8/ szintáncz művészeti becséről"' ' cimü írásaiban, létében kérdőjelezte meg a színpadi tánc minden formáját, és egyedül a társasági tánc létjogosultságát ismerte el. Ugyanez a szemlélet tükröződött a Giselleről 1848 elején irt bírálatában is*

/9// "Tudják-e önök mi az a balett? Hja, gyönyörű valami az. Leginkább hölgyek lépnek fel benne, és még sem beszélnek." *•• "Még egy rúgás, bájos és patkótlan,,, és hányat dől a karzaton 6 méla bámuló*" "A viliitáncz a tánczmüvészet non plus ultrája* A közönség porcziőszámra nyeldesve az élveket, elzsibbadoz belé, majdan a függönyzet lehulltával lassanként magához jön, egy sóhaj lebben el ajkiról *,*ah Sáári Páni! ••• a tündérvilág mégegyszer fölkóvályog gyomr,,. lelkében - s az útzára megy, hol minden olly prózai, olly kietlen..." A maró gúnnyal fűszerezett írásban ugyanakkor valóban létező ellentmondás fogalmazódott meg, amely a romantikus balett eszmevilága, műfaji sajátosságai és a szélesebb magyar közönség igényei, műveltsége között feszült. A magyar