Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

Clifford Davidson: A bölcsesség és a bolondság ikonográfiája a Lear királyban

Mikor utoljára látjuk életben Cordellát, apja est mondja neki s "•••Menjünk e fogságba; ott Fogunk mi, mint kalitkában a madár, ^elölni ketten* Áldásom na kéred, Letérdelek a kérem bocsánatod így élünk majd, daliunk, imádkozunk, Éa agg regéket mondunk, nevetünk Az arany lepkéken, a mint mulatozik A kócos nép az udvar hírein, És közbeszólunk, hogy ki nyer, ki veszt, KI van benn, vagy künn, és oly rejteményes Arcot veszünk fel, mintha kémei volnánk Az isteneknek* Börtönünkben Így Kivárjuk a viszálykodó nagyok Fond or világát, mely árad és apad A hold szerint." Ebben is van irónia, hiszen a gaz Edmund egyszerűen megakadályozza, hogy együtt várják ki a "viszálykodó nagyok/ Pondor világát." Nincs Idejük arra, hogy együtt daloljanak, mint két szelídített madár a kalitkában, mert a nagy madarász veszélyes csapdája tartja őket fogva* Ez a démonikus figura jelenik meg /21 e maga kis csepdájával a Book of Hours of Catherine of Cleves' egyik illusztrációján* A madarakat egy caalétkül szolgáló, ketrecbe zárt madár csalja lépre* A festészet szimbolikus nyelvén a madarak természetesen olyan ártatlan lelkek, amiket a Sátán csapdája veszélyeztet* Az ikonográfiái jelentéa akkor válik különösen tisztává, ha megvizsgáljuk magát az illusztrációt I láthatunk itt egy angyalt, aki öt lelket vezet a biztonságba a pokol torkának lángjai közül* Ugyanezt Ígéri a 91* zsoltár is, mely elmondja, hogy az isten majd kivezeti az embert a madarász kelepcéjéből. Am a Lear királyb

an az istenek csöndesek és engedékenyek: nem jelenik meg egyetlen angyal sem ez utolsó felvonásban* hogy kivezesse Cordellát ketrecéből, ami nem más, mint Edmund börtöne. "Ó, oda van örökre!" - igy kiált fel Lear, mikor a halott lány testét a színpadra vonszolja.