Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

Nánay István: Amatőr színházak tündöklése és bukása

tától, meglehetősen gyakran támadták az Egyetemi Szinpadot. Ezek a támadások két közös sajátossággal rendelkeznek. Először /.../ egy-egy szinigszgatótól és a Minisztérium hivatalos helyéről történtek; másodszor nem tartalmi jellegűek, tehát nem a müsorpolitika ellen irányulnak, hanem főként formai jellegűek: miért hivják színpadnak, miért vannak plakátjai, miért vannak rendes helyárai, miért nem zárkózik be az egyetem falai közé, miért fogad be külső közönséget stb. Vagyis miért nem marad meg az öntevékenység határai között. /.../ Akik ma azt mondják, hogy az Egyetemi Szinpad "károsan" versenyt támaszt más, hasonló feladatú kultúrintézményekkel szemben, azok az egészséges verseny serkentő és ösztönző hatását tagadják."^ Mdasy László filmrendező pedig - főleg az amatőrök dokumentum játékainak hatására, tehát az Egyetemi Szinpad tevékenységénél szélesebb érvénnyel, a szinházi szakmát kivülről szemlélve, azaz elfogulatl8nabbul - egy interjúban igy fogalmazott ugyancsak 1969-ben: "Mint rokonszakmabéli vagy egyszerűen mint közönség azt mondom: azok közé tartozom, akik a hivatásosok elkülönülését indokolatlannak tartják, őszintén szólva az arisztokratizmus mögött némi "szakmai féltékenységet" látok rejtőzni. Igsz, hogy a színjátszók művészi törekvéseit sokkal kevesebb tényező befolyásolja a közízlést kiszolgálandó, azonban ez 8Z igazság, hogy jelen pillanatban a mozgalomban egységesebb és kiterjedtebb újitó szellem mutatkozik meg, mint a hivatásos szinházak nagy részében. Jó lenne, ha 8 szinházak legalább kémeik által értesülnének a mozgalomban lejátszódó eseményekről, igy pontosabbsn eltalálnák, mit vár tőlük a közönség legérettebb és legszinházszeretőbb rétege."'4/ Ez utóbbi véleményben talán az a legfontosabb, hogy Mdasy az akkori és a későbbi viták egyik legfurcsább jelenségéről is szót ejt: a hivatásos szinházi világ amatőrellenes véleményei úgy születtek, hogy e vélemények megfogalmazói vagy hirdetői alig vagy egyáltalán nem látták azokat a produkciókat, azoknak az együtteseknek a munkáját, amelyek ellen szót emeltek. /Ez a gyakorlat természetesen nemcsak a hiva-