Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

Clifford Davidson: A bölcsesség és a bolondság ikonográfiája a Lear királyban

gyével" /Máté, 13.46./, a legifjabb lányt apja kitagadja as örökségből, csupán az "igazságot" hagyván neki hozományul. Bár Cordelia az egész drámában alig mond többet 300 sornál, mégis ő az Igazság és a szépség megtestesítője, aki képes arra, hogy ikonografikus funkciót töltsön be, az életre kelő központi szimbólum minden erejével. Ugy kell őt látnunk, mint a legnagyobb bölcsesség - amely peredox módon egyben e legnagyobb bolondság ia - jelképét; erre a paradoxonra különösen e dráma fájdalmas vége utali ez apa színpadra lép a leány testével, és felkiált: "Bolondomat megfojtották". Természetesen a bolond kifejezés Cordeliáre vonatkoztatva egészen mást jelent, mint mikor Gonerll minőalti eképpen Albánt* "ágyam a belge ember bitorolja". /Az eredeti szövegben mindkét esetben a "fool" kifejezés szerepel. A ford*/ Cordelia bolondsága végső fokon ebban áll, hogy az igazságot a hasznosság, a szeretetet a szeretetről szóló üres szavak elébe helyezi. Az ellentét Cordelia és "kutyaszivü" nővérei között azután életre hívja azt az alapvető konfliktust, melyre a dráma épül. Cordelia önzetlen, és szereti apját; ezzel szemben Gonerll és Regan a megfontolt viselkedést részesitik előnyben, ami számukra azt jelenti, hogy minden skrupulus nélkül intézik saját ügyeik előrehaladását. Az ilyen viselkedés, különösen, mikor vizuálisan is megjelenik, megrázó és elrettentő; Regan például igy kiált fel: "Nagy balgaság volt Glostert, vek lévén/ Életben hagyni." Mindent magasebbrendü erkölcsi normák nélkül mérlegelnek: egyikük sem akar "Erkölcs bolondjá"-nak látszani. Érdekes, hogy a Bolond az, aki, az ikonográfia segítségével, körvonalazza az ilyenféle megfontoltság jellemzőit: "Ne fogózkodjál, midőn a nagy kerék a völgynek rohan, mert kivetvén nyékedet szegi; de ha fölfelé megy, hagyd, hogy felvontasson." A Bolond /aki éppen úgy bolond, mint a bolond Cordelia/ maga nem követi Goneril és Regan emelkedő szerencséjének útját: "A Bolond marad/ Mig e bölcs fut tova." Az ilyen bölcsességet, amit az Uj Testamentum a "világ bölcsességé"-nek nevez /Pál, a Korinthusbeliekhez I. 3.19./, végérvényesen elitáljük, ha hiszünk Szent Pálnak, eki kitart amellett, hogy az Isten elveti "ez értelmeseknek az értelmét"* /Pál, a korinthusbeliekhez I. 1.19./