Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Neumayer Katalin: A Pesti Magyar Szinház megnyitása utáni évtized /1837-1847/ szinpadi nyelvének akusztikus stilusa

Pontosnak tartja az interpunkció szem előtt tartását. Kifejti, hogy ha a szinész tisztán, jól ejti a szavakat és a mondandó értelmére figyel, akkor a vers ritmusa, is érződni fog, de nem üt át a versen* Ugyanakkor kifejti azt is, hogy verses müvet általában lassúbb ütemben kell a szinésznek mondani, s hogy beszédtempó tekintetében "különbözik a vigjáték a szomorútól, a versben irt dráma általában a prózaitól, sőt a versben irt úgynevezett polgári szomorújáték a hősitől, s mindenikben más és más tactus és időmérték szerint tartatik a /27/ recitacio és deolamatio." A szavalás kérdésében a kor kritikája nem egyértelmű. A Rajzolatok kritikusa például azt irja, hogy a vers középső fok a próza és ének között, s igy azt "lelkesebben, nagyobb pathossal kell szavalni, mint a prózát. Tehát: magasabb hangfekvésben és nagyobb intenzitással. E nézettel Bajza élesen szembeszáll, mondván, hogy a vers valóban emelkedettebb, mint a próza, ebből azonban nem következik, hogy ha egy szindarab versben van irva, akkor okvetlenül patetikusabb, vagy hogy a prózában megirt indulatokat kevesebb érzéssel kell elmondani. Hogy ebben a korban mennyire élt még a zenei hatásokra va-r ló törekvés, arra éppen Egressy munkájában, A szinészet iskolájában találunk példát. A kolozsvári Deáki Fülöp Sámuel kísérletét irja le Egressy.Deákinak az általa forditott Félbeszakadt hnngverseny c. vigjáték előadásakor támadt az az ötlete, hogy az egyik jelenetben, amikor négyen lépnek színpadra, négy különböző ajtón, akkor a négy szereplő /két férfi és két nő/ úgy kiáltanak fel, hogy a négy hang szabályos zenei akkordhangzást adjon. Egressy leirása szerint Deáki a szinfalek mögé egy-egy zenészt állitott, akik "súgták" a színészeknek a megszólaltatandó hangot. Ez persze - amennyiben valóban igy történt - nem több egy kissé hóbortos Ötletnél, arra azonban mégis rávilágit, hogy abban a korban nem zenés darabban zeneien megszólalni nem volt elképzelhetetlen. A korábbiakban a romantikus szövegek szövegstilisztikai elemzésekor már kifejtettük, hogy a romantikus versnek és a prózának is lényeges eleme volt a zenei hatásokra törekvés.