Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)
Neumayer Katalin: A Pesti Magyar Szinház megnyitása utáni évtized /1837-1847/ szinpadi nyelvének akusztikus stilusa
Ja vitott változat: BECZKÓ Személyesítsd a világot; s annak a Fején is csörgő sapkát találsz Osztán betsüld A jó Bolondot, mert egy sikerült Gondolat sokszor több jót hozott mint egy bölts egész sereg* VAJDA Beczkóvár ott kevélyen áll a Hegytetőn nyilván bizonyltja mit mondtál. Összefoglalva az eddigieket: a romantikus szinpadi szövegek szenvedéllyel telitettek, patetikusak, szerkesztésük, felépitésük ezt tükrözte, s nem különböztek ebből a szempontból a korabeli irott emlékektől. Mindez meghatározta a hangzásukat is, hiszen patetikus szöveget szintelenül elmondani nem lehet. Ha a darab mondanivalója, belső tartalma nem hitelesítette ezt a patetikus megfogalmazást, akkor hangzása is rikitónak, túlzónak tűnhetett, ha a megfogalmazás indokolt volt, akkor a kor Ízlése természetesnek tartotta a szélsőséges hangzást is. Ugyanakkor - mivel sokszor rosszra sikeredett a forditás, kezdetleges a megfogalmazás, túl sok volt az addig ismeretlen szó, és a szöveg sokszor túl nehéz artikulációs problémák elé állitotta a szinészeket - a korabeli szöveg sokszor nem segitette, hanem inkább nehezitette a beszédtechnika és beszédstílus fejlődését és sok hiba forrásává vált. A Pesti Magyar Szinház megnyitása utáni évek szövegmondásá nak tükröződése az Athenaeum szinikritikáiban 1837-1842 között A Pesti Magyar Szinház létrejöttével megteremtődött annak a lehetősége, hogy az addig hányatott sorsú színészek többékevésbé biztos megélhetéshez, állandó szereplési lehetőségekhez jussanak, művészetük, ha lassan is de fejlődésnek indulj on. A szinház kezdeti társulata igen vegyes képet mutat, mind
