Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)
Neumayer Katalin: A Pesti Magyar Szinház megnyitása utáni évtized /1837-1847/ szinpadi nyelvének akusztikus stilusa
tán megőrzéd e kebelt, adj segédet mindvégiglen."' ' Az idézett szöveg tizenegy mondatból áll, tiz kérdő és egy felkiáltó mondatból, amely az előkészito szakasz konklúzióját mondja ki. A kérdőmondatokat visszatérő szavak és fordulatok kötik össze: mit fogsz ... lesz-e. fogsz-e . Az ötödik mondattól kezdve belső antitézis, halmozások jelennek meg a szövegben, amelyek felaprózzák és meggyorsítják a mondatot. Erre következik a konklúzió - amely lassúbb tempójú, s amelynek nyomatékosabb hangzását kétféle versszerü lüktetés gazdagítja, egy időmértékes /mit és mennyit kellene tennem/ és egy magyaros /adj segédet//mindvégiglen/ S z abolcsi elemzése szerint a fokozó ismétlés, a szekvencia, a numerózus mondatvégek és a klauzulák a romantikus operaáriához teszik hasonlatossá 8 mondatot. Ha ebből az elemzésből kiindulva megpróbáljuk a fenti Kölcsey-idézet akusztikus stilusát elképzelni, a következőket mondhatjuk. A szöveg érzelmi töltése megkívánja az intonációs magasság emelését, minden visszatérésnél kicsit magasabbá válik a hang, ugyanakkor megkívánja az egyes mondatokon belüli hangfekvésváltásokat a lebegő hanglejtést, amely csak a gondolatsor végén ereszkedik le. A belső antitézisek erőteljesebb belső hangsúlyozást és hangerőváltást kivannak, Arra már utaltunk, hogy a tempó egyre gyorsabbá válik, majd egy hosszabb szünet után lassul. Az utolsó mondatban az emiitett metrikus ill. magyaros lüktetés az értelmi hangsúlyokkal egybeesik, s igy még erőteljesebb. A következő Kölcsey-idézetben a kérdő és felkiáltó mondatok szabályos váltakozása adja az emelkedett hangot, a párhuzamos mondatszerkesztések a szöveg ritmusát, a belső ellentétek a feszültséget fokozzák: "Mit vesztettek Európának nagy nemzetei, hogy magoknak játékszíneket épitettek, s jeles színjátszóiknak tisztességet és bővséget adtak osztályrészül? S mit nyertünk mi, hogy színjátszóinkat mind ez ideig lakhely és segéd nélkül hagyjuk bolyongani; s előadásaikra szemeinket és füleinket, sorsokra pedig szánakozásunkat bezárjuk? Mutassuk elő hát azt a sok szépet, azt a sok jót, mellyel más nem-
