Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái

/URPI/ EVANDER URPI EVANDER URPI EVANDER URPI ollyan szerelmes voltam régentenn, de már most meg tudom győzni ezt a nevettséges Indulatot. A Leány is ollyan szép volt, mint Venus. Az Istenért! én őtet edgy egéssz esztendeiig szerettem; ha! ha! ha! Ó eggyugyfï s tudatlan ember! Te el hagynád magad ara is ámítani, hogy az édes körtvéllyek keserűk és a rózsák büdössek. Meg lássa Hertzegséged, hogy ezt a gondolkozását idővel maga is ki neveti, a mellyet alatsony fel neveltetésével be szitt. Ettől az Istenek mentsenek meg! Ekkor az Alma fa haszontalan tövissé változna. Nekem el kell menni Hertzeg, magam ajánlom. Eredgy a hova tettzik: nekem a te beszódid nen tettzenek. /Az el menetel közbe/ millyen edgyügyü, kár, hogy a nyáj mellett nőtt fel. Ötödik Jelenés Evander és egy Tiszt a Hertzeg strázsál közzül EVANDER TISZT EVANDER TISZT EVANDER El ment ez a nevettséges ember? Ettől is meg kérdem, kits oda, a ki ollyan fegyvereseim jön# Ki vagy te, Barátom, a kinek ollyan félelmes tekénteted van? hát a mitsoda az oldalodonn? Az fegyverem, Hertzeg. De minek hurtzolod mindég magaddal az félelmes lomot? Én kl nevetném azt az embert, a ki egéssz télenn által mindég azonn gondolkozna, hogy hogy épittse nyárba a kertyót. Én első vagyok a Hertzeg, az Atyád strázsál között. Sokann vannak Hlyének, a kik mindég fel vágynak fegyverkezve?