Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)
Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái
gyénisóg és kultuszával és a lélektani aspektussal. Még két alkalommal mutatták be A nagyur at. Mindkét alkalom már a második világháború ördögi forgatagának idejére esett, csak az egyik Erdélyben, a másik Budapesten volt. 1942. május 10-én láthatta a kolozsvári Nemzeti Szinház közönsége az ottani művészeti hetek nyitódarabjaként. A rendező, a diszlet- és a jelmeztervező Bánffy Miklós volt. Kár, hogy az előadás jellegéről nem tudunk sokat, mert az végre megmutatná, hogy maga az iró hogyan látta jónak színpadra állítani müvét, s mit vagy miket tartott legfontosabbnak belőle. Bánffy játékmestere Tompa Miklós volt. Attila alakitója Szakáts Miklós. Mikoltot Fülöp Kató, Beriket Kamarás Gyula, Kurkutot Kubányi György, Euthymost Lantos Béla, Hiláriont Tompa Sándor, Dernetriost Csóka Péter, Zerkont Deésy Jenő, Garabonciást Senkálszky Endre játszotta. Erdélyben és Magyarországon is a háborúval hozhatjuk összefüggésbe, hogy jelentősen emelkedett a történelmi darabok aránya a szinpadon. Mig 1912-ben és utána az ilyen jellegű müvek ritka kuriózumként hatottak az export-drámák özönével szemben, addig a háború idején, de már előtte is sűrűsödtek a szinházak műsorán. Erdélyben például említhetjük Harsányi Ellak ját. Katona Bánk bán ját. Herczeg Ferenc Bizánc át. Kós Károly Budai Nagy Antal ját a A nagyúr mellett. " Néha ... a korviszonyok lehetnek mégis olyanok, hogy jobban a szellem érdeklődési irányába kerül. Talán ez történt vele, ma is, amikor az irodalom naponta majdnem gyárilag ontja regényben és drámában a történelmi témákat" - irja A nagyúrr ól az előadás egyik méltatója az Erdélyi Helikonban.' 4 ^ A darab akkori erdélyi bemutatása is megfelelt a közönség és az irodalmi élet igényeinek. Tamási Áron például igy ir:"... kevés olyan irodalmi müvet olvastam életemben, mely annyira izgalomba hozott, mint "A nagyúr" ... ezt a színmüvet remekműnek tartom."^ 46 / A Magyarországon immár harmadszor bemutatott mü is nyitóelőadás volt akkor. Németh Antal hagyta el igazgatói székét. Utóda, Kovách Aladár a Bánffy-darab bemutatásával kezdte működését. A rendező az a Tompa Miklós volt, aki Erdélyben mint