Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Budai Katalin: Adalékok a lirai dráma elméletéhez

ben rebbent szét a forma kedvéért egypár langyos taps* Ëzt a legnagyobb dicséretéül, keserű és tanulságos poénül jegyezzük le ide.

,,//17// A megvásárolható, könnyen fogysztható áru-müvek lelőhelye ekkor a szinpad. /Bár ezeknek volt némi pallérozó funkciójuk: a szinpadi beszéd gördülékeny

ségét, a szituációk jó szervezését, a játéki eleganciát mai napig is Augier, Sardou, Seribe ill. Feydeau, Courteline darabjainak köszönhetjük./ Strlndberg, Ibsen, Hauptmann ritkán szólalhat meg. De a probléma nem lokalizálható csupán Magyarországra, bár itt a jelenség érthetőbb, az ömlesztett importtal inkább magyarázható. A gyakorló szerző és teoretikus T.S. Eliot, aki ugyan a mi vizsgált időszakunkhoz képest tizenöt-húsz évvel később irt és nyilatkozott e tárgyban, a műfaj szószólója. /0 "poetic drama"-ról beszél, ez azonos a lirai dráma fogalmával, de többnyire csak verses műre alkalmazza./ Eliotot nem lehet arisztokratikus elhúzódással megvádolni. Két jelentős tanulmányában - a The Possibility of a Poetic Drama és a későbbi Poetry and Drama cimüekben - minden felvetett kérdést a szini hatás és a közönség igényeinek szempontjából is latra vet. Türelmével, saját világából való felemelkedésével, vershez szokottságával számol a "nehezen emészthető" poetic drama előadásának sürgetésekor. A lirai dráma jelentős külföldi képviselői - a "különutas" Eliot kivételével - a sértődött elfordulást példázzák, legalább is egyes elméleti fejtegetéseikben. Nem értik meg, hogy átmeneti, formát mentő és kereső válságról van szó. Erényt kovácsolva az előadatlanságből, a szinpad, a masinéria, az emberi reprezentáció elégtelenségét kárhoztatják. /Igy aztán a két folyamat felerősiti egymást: nem is kell a színháznak, de nem is szánják oda vagy csak ritka kivétellel az új drámát./ Ezek a végletes vélemények többek közt Maeterlinck nevéhez kapcsolódnak, aki marionetteket, bábokat szeretne inkább látni, mint élőlényeket, mert ezek időről-időre meghamisítják s a sáros földre rángatják le a magasabb szférában otthonos remekmüveket. A nagy müvek meghalnak a szinházban, az emberi esetlegességek meghamisítják, tönkreteszik őket. Peter Szondi