Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Budai Katalin: Adalékok a lirai dráma elméletéhez

dráma

11 az, ami a divathullám miatt jogtalanul kiszorul az őt mindenképpen megillető, sőt éppen kiteljesítő helyéről. Ily módon az elpoétizálást mint demonstratív elfordulást nem tartja helyénvalónak, Ezzel nem megy bele egy újabb, terméketlen vitába a megjelenítés kötelező érvényéről, és igy az Ismert Schlegel-megállapitást idézi fel gondolatainkban: "A látható /13/ megjelenítés lényegi eleme a dráma formájának."

7 Ji A lirai telítettségű dráma is dráma

, nem értéknövelő fogalom, ha lírává nevezik ki. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a "könyvdráma" az általános szóhasználatban már-már egyenértékű fogalom a verses, színpadra nem kerülő müvekkel s a lirai drámával. Van azonban "téves visszautas" is: amint valami áttöri a korizlés gátját, és a szinpadon egy jő rendezésnek köszönhetően sikeres lesz, az már nem lehet lirai

. Ezért tiltakozik Lukács Balázs lírikus! besorolása ellen, s harminc évvel később ezért nevezik A második éneke

t bizonykodva "igazi drámának" méltató kritikusai.

/14/

Babitsnál a műfajok értékhierarchiájában a lira áll a legmagasabban, tehát neki "érdeke" az akkori drámát Urában feloldhatónak látni /ld. többek között a Vörösmarty-tanulmányokat/. "A szinpad prostitúciója" gyakori szókapcsolat ebben az időszakban. Elek Artúr 1905-ben irta: "Ma a szinház érzéki gyönyörűségre vágyó tömegek mulatóhelye."

//

"

I

'^

// Ady egy cikkóbex/^^ élesen veti fel: vagy-vagy; tetszeni a karzatnak vagy a kritikusoknak és ezoterikus müélvezőknek. A szerzők "elbuktak, mert művészek maradtak vagy diadalmaskodtak, mert teljesen eldobták a szinpadon becsületük és művészetük terhét" /A dilemma Molnár Perenc munkásságában oldódik fel véli Ady./ A meghasonlást jól érzékelteti Kosztolányi egyik Maeterlinckkritikája /az 1907-ben a Nemzeti Szinházban bemutatott Pelléaa és Melisanderól/: "Hiszem ós vallom, hogy ezek a laza, széteső jelenetek a színpadra valók, még akkor is, ha nincs forgós zinpadunk, s küzdenünk kell a technikával, mert minden drámának végcélja az, hogy megeleveníti jön szemünk előtt. •• Maeterlinck csodás mesedrámája - mint vártuk - csúfosan megbukott. A közönség nevetett, köhögött, csak a felvonásközök-