Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Budai Katalin: Adalékok a lirai dráma elméletéhez

hiánya; még mélyebben az a világnézet, amely már nem a "drámai formát követeli meg legbensőbb lényege kifejezéséül" s ez vezet a meghasonlások és a félmegoldások sorozatához. A modem dráma általános válságát szem előtt tartva nézzük meg kissé részletesebben a felszini megnyilvánulásokat a korabeli vélekedések tükrében. A századfordulón s a tizes években, de még az 1928-as Nyugat-vitában /A magyar drámairás válsága cimmel/ gyakori érv: más a szinpad és más az irodalom. Kettévált, megél egymás nélkül, más és más szükségleteket elegit ki mindkettő. Kommercializálódik, sekélyesedik az előző, éteri magasságokba húzódik vissza emez. Más szavakkal: van a játszott, színpadképes darab, amit lenéznek, irodalmiatlannak tartanak és van az igényes, esztétikai értékekben gazdag mü, amit viszont lehetetlen megjeleníteni, vagy a konzumkultúra számára elfogadhatóvá tenni. Újra élesen felvetődik: mi volt előbb? Szinpadmüvészet - hogy ezt a századfordulós terminust használjuk - vagy az irodalmi szöveg, amely ezután megjelenítést lovait? A különböző korokban eltérő volt a megítélés, hol ide, hol oda billent a mérleg nyelve. Brahmék és Antoine-ék naturalista színházában azonban, vagy korábbról, az angol restaurációs vigjátékok mesterséges világitású szinpadán vagy Molière Comédie Française ében megvalósult a színvonalas drámaköltő és a kor technikai szintjétől befolyásoltatott szinház jó kapcsolata, Shakespeare és a görögök e tekintetben édeni állapotáról nem is beszélve. A századforduló idején azonban a stílusváltást a rendezők többsége nem tudta követni: az új színdarabok túlontúl hermetikusak voltak, a nagyközönségtől és a mindennapi bevételtől függő szjjiházi apparátus Ízlésétől merőben különböztek Wilde, Maeterlinck, Hoffiaannsthal, Claudel stb. színpadra való müvei. A magyar helyzet különösen fonák: nincs hagyomány, nincs hazai talajból kinövő formanyelv, friss reagálás a jelen változásaira, lassú és hibásan megválogatott a külföldi import is. A drámamüvészet mint "Gesamtkunst" sem léphet itt fel megváltóként, hiszen az is csak inkább irodalmi lenyomatban létezik. A Thália-társaság rövid működése alatt /1904-1908/