Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Czibula Katalin: Egy XVIII. századi jezsuita iskoladráma tanulságai

posz, melynek népszerűségét bizonyítja az is, hogy a soproni iskola színpadképeit ábrázoló fennmaradt rajzok között az e­gyik a hit viharba került csónakját ábrázolja: a két fogalom - hit és csónak - összekapcsolása tehát nem egyszer jelent meg a színpadon, -A Vallomásokb an szintén megjelenik ez a kép, de ott konkrét értelemben: "A tenger háborgása idején ő ­Monica - vigasztalta meg a hajósokat is, pedig szokás sze­rint a hajósok bátorítják a tapasztalatlan utasok szivét, ha rémüldöznek a mélységek fölött. Baj nélkül jutnak a kikö­tőbe, jósolta a hajósoknak, mert egy látomásban ezt megígérted neki." /31// Ágoston értelme tehát meggyőzetett. Ó azonban még tétová­zik: az akarat hiányzik a megtéréshez. Fél, hogy nem tud az erkölcstelen élettől szabadulni, és újra visszasüllyedni megtérés után nagyobb bűnnek tartja, mint meg sem térni. Terve az, hogy majd halála előtt megtér: "Reá állok valaha. Katholika hitben akarok meghalni, de engedd, hogy éllyek, mint kedvem tart ja. "^^/ ^Qj^éct Ágostonnak az akarata hibá­zik, és elhatározza, hogy amig égi jelet nem lát, nem tér meg. Igy Potitianus hirei is csak a végsőkig felkavarják, elhatározásra mégsem tudják rávenni. Pedig két remeteséget vállaló ifjú példáját emliti, sőt Melániáról is hirt hoz ­itt merül fel a szerelmi szál másodszor mint motiváló ténye­ző -s volt szerelme megtért, és örök tisztaságot fogadott. A lelki megrázkódtatás a végsőkig fokozott, Ágostonnak most­már a nem akarása meggyengült, ellenállása megtört. Ekkor következik a dráma tetőpontja: az égi jel, melynek során Á­goston hangokat hall: Tolle, lege! Vedd, olvasd! És veszi a Bibliát, mely magától nyilik fel Pál apostol rómaiakhoz irt levelénél, hogy helyre téve Ágoston lelkében mindent, megté­résre birja. De a szövegegyezések ellenére teljesen más han­gulatú csoda van a Vallomásokb an. mint a drámában. Ott ter­mészetesen illeszkedik a történetbe - mintha a szomszéd gye­rekek szólnának-, a félig önkívületi állapot, a zaklatott agy hallucinációja is lehetne. A drámában valódi misztikus csoda, a jezsuita drámák minden látványos kellékével: égi kórus jelenik meg, amely versben, dalban jeleníti meg a cso-

Next

/
Thumbnails
Contents