Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 17. (Budapest, 1985)

Soós Erika: Shakespeare-rendezések a Nemzeti Színházban /1920-1945/

töprengéseit. Gyakran él a gúnyolódás, az irónia eszközével. Ő nem használ azonban sablonos, hatáskeltő gesztusokat. Erősebben rájátszik a neuraszténiás tünetekre, mint Ódry. A Szellem megjelenésekor például felüvölt ós vacog. Mikor Rosencranzcal és Guild

enstemnel kezet fog, utána kezét palástjába törli. A nagymonológot úgy adja elő, mintha Hamlet már nem tudna kilépni a színlelt őrültségből. A többi monológot egyszerűen mondja, nem magyaráz. Érdekes újítása, hogy Gertrúddal való jelenetében /III. felv. 4» szin/, mikor a két királyt hasonlítja össze, nem használ képet vagy nyakban függő medáliát. Szemét a levegőbe mereszti, s igy irja le a halottat, ami előkészíti a néhány pillanat múlva megjelenő Szellem-viziót. A szinészi játéknak e jelenetnél nem kedvez, hogy a Szellem bejön a szinpadra. Ezt már csak Hamlet látja, nem lehetetlen, hogy az emlékezés által felkorbácsolt idegek játéka. Egy reális szellem érthetetlenné teszi Gertrúd viselkedését is. A Pethes-féle felfogás sokban hasonlít Zacconi alakit ás ára{^

0// ha nem is olyan erősen neuraszténiás a dán királyfija, mint az olasz színészé. Számára Hamlet világidegensége, zavartsága adottság, Ódrynál már csak következmény. Pethes Hamletje ebből a szempontból statikusabb, Ódrynál jobban kirajzolódik az a fejlődési vonal, ahogy Hamlet belekeveredik saját cselei hálójába. Ez jobban illeszkedett Hevesi rendezői koncepciójába is. Egy ilyen előadásban a legfontosabb a megfelelő Hamlet megtalálása, de a legkiválóbb szinész se válhat naggyá megfelelő partnerek támogatása nélkül. A többi szereplő is méltó játéktársnak bizonyult az 1923-as előadáson. Pehér Gyula Claudiusa új szint jelent a szerep történetében. Elveti a korábbi felfogást, mely a király gonoszságára és elvetemültségére épit. Az ő Claudiusa szinte hétköznapi alak, akiben a képmutató, sima álszenteskedő vonások dominálnak. Az önmardosó lelkiismeret viaskodik benne az önmentő alattomossággal. Ugyanilyen belső lelki harc dúl a királynéban, akit Páy Szeréna jelenít meg. Nála a mérleg két serpenyő-