Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 17. (Budapest, 1985)

Kertész Márta: Adalékok a Thália Társaság történetéhez

a fogadtatásról* A színészek játékát mindenki megemlíti, az igényesebbek iroak a játékstílusról és az összjáték fontosságáról is. Mindez azonban távolról sem az előadás elemzése. A legtöbb megállapítás, különösen a színészekről, közhelyszerű, semmitmondó. Csak elvétve fordul elő egy-egy jelenet, vagy akár gesztus bemutatása, méltatása. A rendezésről legföljebb az összjáték kapcsán esik szó. /Itt meg kell jegyeznünk, hogy még a Thália plakátjain sem szerepel soha a rendező neve./ A darab és az előadás viszonyáról,a rendezői koncepcióról soha nem beszélnek. Egyetlen kivétel a Szegedi Napló kritikája /ld. a 224.old./ Ennyit tehát a fogadtatásról. És mit nyújtott a Thália? Sajnos már nem azt, amit fénykorában tudott nyújtani. A cserélődő szereplők, az utazgatás, a szegényes díszletek mind ártottak a Thália hires egységének. A hírverés talán túl nagy volt - minden újságban ugyanaz a közhelyszerű ismertető szöveg jelent meg a "lelkes kis csapatról", melyet megfosztottak otthonától, ós most a kultúrát terjeszti vidéken. Megfigyelhető, hogy a legrosszabb kritikákat közlő lapok is előzőleg igen nagy lelkesedéssel szóltak a Tháliáról. A Tháliáról, amely néha már nem tudott megfelelni a saját maga állította követelményeknek. A Thália szinvonalat egyetlen művész tartotta következetesen magasan az átlag fölött: Porgács Rózsi. Ő az, akiről még a legrosszmájúbb kritika is felsőfokban beszél. Porgács Rózsi, aki "maga a világ, 8mely mindent magába foglalhat: a jót, a rosszat, a magasrendüt és az elvetendőt, a vágyat és a teljesedóst, a fiatalságot ós az öregséget

#

w/5?/ _ irja róla Lukács György. "Ez a már nem egészen fiatal, nyugodt, anyás modorú leány"^^

8

^- ahogy Benedek Marcell lefesti - "a női hatáseszközökkel és vonzóerővel alig rendelkező szinésznő, azok közé tartozott, akik a színpadon meg tudtak szépülni is. Egyéniség volt, akinek saját hangja ós atmoszférája van. Igy hatása túlér magán a szinházi estén."/59/ /BálintLajos visszaemlékezése./ Kosztolányi igy ir róla 1919ben: "Valami új hangot hallottunk tőle, senkiéhez se hasonlót, s éreztünk mögötte egy lelket, egy nyugtalan, alkotó idegrendszert. Nem a régi heroina. Törékeny, sovány, nem is magas, de a színpadon mindég jelentős. Ibsent és Strindberget hozta ne-