Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 17. (Budapest, 1985)

István Mária: A vizualitás jelentősége Németh Antal színházában

sőt az adott időszakban éppen a válságban levő nyugati szin­ház megújításához kell tapasztalataikat felhasználni. Rokon ez a törekvés a huszadik század első felének azon modern képzőművészeti megnyilvánulásaival, melyeket szintén az Európán kivüli művészetek hatása termékenyített meg. Németh Antalt az ragadja meg a távol-keleti színjátszásban, hogy az a játék-jelleget hangsúlyozza. Gyakran próbálkozik az előadás elemeinek felbontásával és párhuzamos bemutatásával. Külön recitátort alkalmaz a Tassó nál. /22/ — aki néha előre elmondja a színészek szövegét. 7 ' Az operák­nál egyazon szerepet külön énekes és külön szinész vagy tán­/23/ cos alakit. E módszerrel kacsolatban indokoltan idézhető az 8n8litikus kubizmus módszere, mely ugyanazon tárgynak kü­lönböző nézeteit sorakoztatja fel egy képen belül. Igy bontja fel Németh Antal is az egyes szerepeket mozgásra, beszédre ós énekhangra, s jeleníti meg ezeket egymás mellett. Ezek a meg­oldások a "beleélés" helyett a játék-hangulatot sugallják. A szegedi Kérők^ 2 ^ esetében a szinészek a nézők szeme lát­tára sétálnak fel a dobogóra, néha a szélére ülnek, onnan ló­/25/ gatják le lábukat. A Fidelio' koncertszámok sorozatára ta­golódik, melyet a középső dobogón adnak elő, az egyes jelene­tek beállítása mozdulatlan. A szinész mozgása mint a látvány eleme kiemelt fontosságú. A példaképek közül Tairov ós Granovszki "táncos" szinészeire kell itt utalni. 1923-ban Németh Antal szcenáriumot készit Kosa György laterna magica cimü pantomimjéhez, amelyben egy asszony tragikus összeomlásának folyamatát csak mozgása és szines fénykóvék játéka fejezi ki, miközben a színfalak mögül énekszó kiséri az előadást. 1924-ben Blattner Géza bábszínházas kísérletezései szamára ir egy irgirus cimü darabot, és dolgozza ki szcenáriumát,/27/ /Érdekes, hogy a Csongor és Tünde-témát egyszer bábszinpadra alkalmazza, s máskor ugyanerre a darabra asszociál Granovszkiék egy különleges mozgásvilágú előadása láttán, ügy tűnik, hogy a Csongor és Tünde számára elsősorban látvány- és mozgáskom­pozicióként jelentkezett, s az 1937-es Nemzeti-beli előadás előjátéka, valamint a szereplők — a három ördögfióka —

Next

/
Thumbnails
Contents