Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 16. (Budapest, 1985)
Konrádyné Gálos Magda: Justh Zsigmond Albuma
"Ugy kellett venni, mint egy Párizsból elindult utast, aki hazafelé tart..." Mikszáth Kálmán Justh Zsigmond, a regényíró a századvég érdekes, sok vonásában jellegzetes, bizonyos törekvéseiben viszont egyedülálló egyénisége volt. Látta Párizsban és látta itthon bomló, hanyatló osztályának sorvadását. Megfigyelései egyre tudatosabbá váltak, és az évek múltával irreális társadalom-átalakitó, nemzetmentő elképzeléseket szültek: elméletet a süllyedő vezető rétegnek a parasztság által való megújulásáról. Megfigyeléseit a Naplób an rögzitette, téves úton járó elképzeléseit regényeibe szőtte bele. A kilencvenes években már viszolygott ifjabb korának főúri köreitől, s kapcsolatot már csak azzal a néhány emberrel tartott, akit értékesnek tartott. Másfelé húzta a szive. Egyre idegenebb lett számára "a mai szennyes, kicsinyes Pest". Borzongott a betegsége miatt "kényszerű" délszaki utazásain megismert előkelőségektől. "Hiábavalónak tartom a társaság életmódját" irja. Jászai Marinak Párizsra panaszkodik, hogy nem találja ott a helyét. Erre feleli Jászai: "Mily jól esik nekem az, hogy pöröl azzal a Parissal, és szemére hányja neki, /2/ hogy annyi ideig képes volt meglopni szeretetet". ' Justhot ellenállhatatlan erő húzza haza anyaföldjére. "Ugy-e kiérzik levelemből mennyire szeretnék honn lenni?" kérdi Czóbel Minkától. Egyetlen vágya hazajutni. "Mostanában néha úgy elfog a honvágy, hogy alig birom súlyát"^ 7 ' panaszolja. "Alig várom, hogy hazajussak" jajdul fel legjobb barátainak. Egyre közelebb érzi magát népéhez is. Mindig jó volt a viszonya velük. Parasztasszony volt a dajkája, parasztgyerek pajtásai is voltak. Amikor birtokát átvette, kisparcellákban, olcsón árendába adta földijeinek. Vőfélyük, komájuk volt. Levelezése tükrözi ezt a bensőséges kapcsolatot. Közel ötven Justhnak irt paraszt levél maradt meg. Az elsőben katonának bevonuló földije rábizza családját /1890/.
