Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 16. (Budapest, 1985)

Nagy Adrienne: Szigeti József, a színész

rövid nyaka volt» Homloka széles, magas és kopasz,viszont a tarkóján sürü, már őszes haj hullott le egészen a kabátja gal­lérjáig. Bozontos szemöldöke alatt eleven nagy szeme állandó derültséget árasztott, ahogyan egyenes erős orra két oldalán levő két kedves ráncában is mosoly bujkált, még ha húsos, szé­les szája esetleg mosoly talán is maradt Kellemes, meleg ; néha tenorba átjátszó baritonját^ 1 * 7 * sohasem használta fel álpáthosz, modorosság kifejezésére, de beszédtempó változta­tásával nagy hatást tudott elérni. Arcával - amely maga volt az állandó változatosság - ellen­tótben álltak tempós, nyugalmas, talán kicsit kényelmes moz­dulatai, amelyek azonban kifejezővé váltak a szerepnek meg­felelően, /^ 2 ' a színpadon. Szigeti a természetesség bajnoka volt. Minden mondata, moz­dulata, úgy tünt, mintha rögtönzött volna. Egyébként valóban csak a vázlatát dolgozta ki a szerepnek, amely gyakran egy-egy gesztusban, részletben estéről-estére változhatott. Egyszerű, keresetlen eszközökkel érte el azt, hogy minden já­téka egészséges, emberi és egyéni legyen. Nem vetette meg az élénkebb szineket, gyakran "vastag" volt, de nem rikitó, vagy bántóan durva. Mint szinész mindent a maga helyén alkalmazott és nem vitte túlzásba. Teljes önmagát adta minden szerepében, kedélyes kényelmes­ségét, friss humorát. Csak a legritkább esetben maszkirozta magát, akkor is nagyon egyszerűen. Kis bajuszt, barkót ragasz­tott, de parókával nem korrigálta kopaszságát. ^ 4// Rakodczay szerint ebből adódott művészetének fogyatékossá­ga, hogy minden szerepben egész önmagát adta, anélkül, hogy valamit is átalakított volna. A "rögtönzött, nem bonyolódott gépezettel ellátott érzelem /66/ művésze volt", ' akinél az egyéniség - egyesek szerint - a szerep rovására lépett előtérbe. Mégis a szakma jó részének, a pályatársaknak és a közönségnek a véleménye egyértelműen kedvező volt róla. Ujházy Ede például a legelragadtatottabb szavakat használja Szigetivel kapcsolatban: "A legnagyobb ma­gyar szinész-zseni, a legközvetlenebb, legegyszerűbb, mélysé­ges nagy, gazdag kedély, pezsgő humor, tiszta becsületesség a

Next

/
Thumbnails
Contents