Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 16. (Budapest, 1985)
Székely György: Vesztes harc a Nemzeti Színházért /Az 1863-as petíció/
elmaradottsága, - majd végül az a javaslat, mely szerint Radnótiáynak le kellene mondani, "mielőtt leléptetnék"*/ 1-^ - 27-én jelenik meg a Hölgyfutárban Reviczky Szevér Felhívás a nemzeti szinhaz érdekében cimü cikké /6 maga ekkor válik a lap rendes munkatársává/, amely ismerteti a császárhoz küldendő petició "vezéreszméit", s végül azzal a felhívással végződik, hogy "az igen tisztelt müvész-világ tagjai", ha egyetértenek a tervezetben foglaltakkal, a "Kör" helyiségében kitett felterjesztést irják alá. Mindezt a már meglévő "34 aláíró" nevében közli. /A "Kör" természetesen a jelentős forradalmi hagyományokkal rendelkező Ellenzéki Kör volt./ A felhívás sikerrel járt, mert július közepére ötvenöt aláíró vállalta a petició szövegét. Az "irodalmi Deák-párt" részéről csak ezekben a napokban született meg az első és tulajdonképpen az egyetlen elvi bírálat: Gyulai Pál háromrészes cikke Szinházi dolgokról címmel a Koszorú cimü, Arany János által nemrég indított irodalmi hetilap július 19#-i és 26.-Í, illetve augusztus 2.-i számában. Az első két rész tehát még a petició átadása előtt jelent meg. Ezek a cikkek azért is fontosak számunkra, mert hozzájuk nyúlnak azok a gyökerek, amelyekből a későbbi magyar színháztörténet írás értékelése a petícióról és aláíróiról kialakult. Az első cikk dezavuálni igyekszik az aláírókat /"...Egy pár elégedetlen színész, egy pár boszus journaliste vagy drámaíró egyesül s kész a harc életre halálra. Ide járul még néhány kezdő író..."/. Gyulai bevallja, hogy nem ért az operához, nem ismeri az igazgatást, sem a színház költségvetését, sem az igazgató hatáskörét, s ezért nem is érti, miért támadják oly szenvedélyesen Radnótfáyt, akit egyébként nem akar megvédeni. A második cikkben Gyulai vitatja Reviczky Szevérnek az Uj Nemzedék cimü lapban régebben kifejtett elvét, amely szerint "A csoportosulás, mint eszme" hatna a közéletben, s a mostani akciót e helytelen elv gyakorlati kísérletének tartja. Nem hiszi, hogy az 186l-es bizottmánynak joga volna tárgyalni a színház ügyeit, hiszen az annakidején "eljárt küldetésében... s ezzel megszűnt bizottmány lenni. Jelenleg semmi nemű országgyűlési bizottmány nincs sem jogilag sem tényleg." Végül tényként állapítja meg, hogy a
