Nyerges László szerk.: Színháztudományi Szemle 13. (Budapest, 1984)
Elena Sala di Felice: Metastasio: a költészet és az előadás (Fordította: Ordasi Zsuzsa)
kortársai munkájával /amiből helyhiány miatt nem hozhatunk fel példákat/ való összevetésből világosan kiderül kvantitatív és kvalitatív erőfeszítése: a római költő különös éberséggel ügyel arra, hogy a színen a lehető legtágasabb és legkecsegtetőbb lehetőséget nyújtson a ragyogásnak, miközben kitartóan megvalósítja az előadás önhatalmú irányításának tervét a szöveg által. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a XVIII. században a költő feladata volt az előadás megszervezése és létrehozása, tehát , Metastasio is a színpadon ólt, elsősorban az udvari /27/ szinház színpadán.' ' Ezek a gazdag tapasztalatok magyarázzák a költészetnek, mint szinpadi látványt kiegészitő elemnek a használatát, ott, ahol az előadás megértése talán nehézséget okozott volna a közönség számára. Nem hagyhatjuk figyelmen kivül a XVIII. századi szinház materiális adottságait sem, amik a mainál sokkal rosszabb látást biztosítottak; a szinpad pedig, amit a perspektiva szabályai szerint építettek, szük teret adott az előadóknak. A szöveg kiegészitő szerepének a szinpadon leggyakrabban alkalmazott módjai az idő múlására vonatkoznak; kronológiai ós kronográfiai utasításokat ágyaz be a dialógusokba, különösen akkor, amikor a szerző hangsúlyozni akarja jártasságát Arisztotelész időegység-elvének követésében, mint például az Olimpiádé cimü müvében, ahol a cselekmény a hajnal, amit Aminta és Licida jelent be az első jelenetben, és az alkony között játszódik, amit Clistene királyságának végét jelzi és azt a körülményt, hogy a nép megkegyelmezhet Licida-nak és Filintónak. Más okok vezetik a költőt, hogy jelezze az időt az Issipile cimü drámában, amelynek cselekménye az éjszaka sötétjében játszódik, ami elengedhetetlen a tömeges mészárláshozés Lenno sziget lakóinak elárulásához. A párbeszéd ezért gyakran bizonygatja a sötétség körülményét, ami szükséges is, mert a szin nem lehetett sötét, hanem ki volt világítva, hogy lásson a közönség, a dialógus viszont folyton emlékeztet a sötétség uralmára. Végül, a szövegnek másik hatásos kiegészitő szerepe is érvényesül a mimikára és a tárgyak kezelésére vonatkozóan.