Nyerges László szerk.: Színháztudományi Szemle 13. (Budapest, 1984)

Elena Sala di Felice: Metastasio: a költészet és az előadás (Fordította: Ordasi Zsuzsa)

Nem csodálkozhatunk, hogy szerzőink elsősorban a zenészekkel és a virtuóz énekesekkel szegültek szembe, akik előadták ezeket a drámákat. Nem akarom letenni a voksot Zeno vagy Metastasio az Árkádia idején a melodrámát megújító szándéka mellett, mert meg vagyok győződve róla, hogy ebben a kérdésben egyetlen tudományág képviselője nem hivatott döntést hozni, hanem annak a különböző tudományágak szakembereinek együttes munkájából kell megszületnie; mindenkinek a saját szakterületén kell megvizsgálnia az opera tarka, komplex, talán ellentmondásos, de - kétségkívül - igéző jelenségét. Ami engem illet, úgy gondolom, hogy két dolgot kell megvilágítanom: 1. Metastasio kifejezetten bizonyított és konokul folytatott reform-akarását ós 2. a reformtervnek megfelelően azt a szándékát a tragédia megújítására, ami a költészet méltóságának visszaállítására való törekvésében, és az udvari költő ideológiai-erkölcsi elkötelezettségében nyilvánul meg, valamint inkább az együttérzésen és a csodálatkeltésen, mint a megfélemlítésen alapuló katarzisra való törekvésben, aminek ideológiai okait a szinház ünnepélyes-ünnepi és udvari rendeltetésében találjuk, de hedonisztikus okai is vannak, mert ki akarja elégíteni a gyengéd szánalmat kifejező, - és hogy Roubine kifejezésével éljünk - "könnyfakasztó" érzelmek iránti igényeket. ^etastasio, hogy eleget tegyen nagyratörő elkötelezettségének, azt a cselekvési vonalat választja, amelynek alapvető és egységesítő elve-ereje a logocentrizmusban van; abban a tényben, hogy - mint D'Aubignac irta Pratique du Theatre /A szinház gyakorlata/ cimü müvében - a szinen "

Pariel c'est Agir" /Beszélni az egyenlő cselekedni/. Ezt a mondatot szinte szó szerint átvette Barthes 1960-ban, amikor Racine színházáról értekezik és részletesen megmagyarázza, mit süritett D'Aubignac ebbe a ragyogó formulába: "Itt az állandóan fejlődő nyelv tölti be mindazokat a szerepeket, amiket máshol mások. Azt is mondhatnánk rá, hogy politechnikus

: látószerv, mintha a fül látna; érzés, mert szeretni, szenvedni és meghalni annyit jelent csak, mint beszélni; szubsztancia, oltal-