Nyerges László szerk.: Színháztudományi Szemle 13. (Budapest, 1984)
Elena Sala di Felice: Metastasio: a költészet és az előadás (Fordította: Ordasi Zsuzsa)
mazó /mert az ember zavarba jön és védtelen, ha nem beszél/; parancs, mert lehetővé teszi a hősnek, hogy igazolja cselekedeteit, bukásait és harmónia látszatát keltse a világban; /23/ erkölcs, mert a szenvedélyt joggá nemesiti n A francia tudós tulajdonképpen leirta a nyelv szerepét nemcsak Racine drámáiban, hanem minden klasszicizáló ós logocentrikus drámában, Metastasio szövege eleget tesz ezeknek a követelményeknek, amennyiben gazdag szinpadi utasításokban, s olyan információkban, amik átalakíthatók a kódex más vonalainak /ez a többi művészet, ahogyan Metastasio nevezte őket/ igényei szerint. Ezért olyan drámai szöveggel találjuk magunkat szembe, amelyet erős magyarázó tartalom jellemez, amivel határozottan a színházi emberekhez, diszletesekhez, színészekhez, jelmezesekhez stb. fordul. Metastasio eme gondoskodása előrelátó, de szándékaiban igen eltérő, mert a szerző olyan drámai szöveg kidolgozására törekszik, ami feltétlenül alkalmas szinpadi bemutatásra, de ugyanakkor előre meghatározza az előadást, sőt, az előadások sorozatát, ahol az irodalmi szöveg jelenti a változatlan alapot. Ezt a feladatot a drámaíró a drámai szövegben rejlő jelentésszintek sokféleségének ügyes kiaknázásával éri el: a dráma párbeszédekből és szerzői utasításokból áll, de már maga a párbeszéd is többrétegű jelentéssel bir, mert a szereplők dialógusaiban benne foglaltatnak mind a színházi emberekhez, mind a nézőkhöz intézett információk, s az utasítások is közvetlenül a szinházi embereknek szólnak és nemcsak azoknak, akikkel együttműködött az első bécsi udvari szinrevitelben, hanem azoknak is, akik - időben és térben távol - más színpadokon is megjelenítik majd ezeket a drámákat. Nincs lehetőségünk példák alapos bemutatásával bizonyítani áll it ásunk igazát, csupán néhányat emelünk ki, hogy kiderüljön a Metastasio-szöveg p olitechnikus valósága. Temistocle szavai magyarázzák a Serse-nek köszönhető radikális változásokat, de egyben határozott utasításokat is adnak a díszlettervezőnek, akinek azokat a tárgyakat kell a színpadra helyeznie, amelyeket a színésznek feltűnően kell figyelni és kezelni:
