Nyerges László szerk.: Színháztudományi Szemle 13. (Budapest, 1984)
Amedeo Di Francesco: Metastasio heroikus drámáinak fordításai a XVIII. századi magyar irodalomban (Fordította: Ordasi Zsuzsa)
/Mit reméljek! Óh! szeretett atyám, és hogyan remélhetek? Mely csillag vezeti az én reménységemet? Reszketek a sors igazságtalan kegyetlenségétől; de még jobban reszketek állhatatosságodtól./ Kreskay: Ah Atyám! mit remélyek? Miféle csillagzat Az? mely még biztathat, Hogy veszélytől ne félyek. Szörnyű kegyetlensége Patumnak jeszteget, De inkább rettegtet Az Atyám merészsége. Ha elolvassuk ezt az áriát /I.fel. 1« jel./ észrevehetjük, hogy az eredetihez való hűség nem akadályozza új költői formák és stíluselemek felvételét. Sőt, éppen Metastasio - kellőképpen átgondolt és értelmezett - szavai sugallják a magyar változat érzelmi gazdagításának lehetőségét. Kreskay ügyesen tolmácsolja az eredeti tartalmát: chiaro-scuro technikával árnyaltabb kadenciában oldja fel az olasz nyelv linearitását. Az első négy sorban a reménység motívumát a reménység-félelem párra bontja, ami feltótlenül kifejezőbbé teszi a közölt érzelem kettősségére helyezett chiaro-scuro hatást; az ária második felében nyilvánvaló az új megoldásokra való törekvés, amikor a tremar /reszket/ szót először a jeszteget majd a rettegtet igékkel fordítja a costanza /állhatatosság/ helyett a merészség szó használatát, pedig, a rim indokolja. Kreskay lényegében ott is hü marad fordítói elvéhez, ahol stílusa bizonytalankodóbb a mutatós polimetria átvétele miatt /I. felv. 3. jel./:
