Nyerges László szerk.: Színháztudományi Szemle 13. (Budapest, 1984)

Amedeo Di Francesco: Metastasio heroikus drámáinak fordításai a XVIII. századi magyar irodalomban (Fordította: Ordasi Zsuzsa)

nyelvezet, a tárgyalt témák, a visszatérő motívumok, a párbeszédek alakjai, egyszóval minden terjengős és visszhangzó. Láthatjuk például, milyen érdeklődést mutat Lestyán az eskühöz való hűség iránt, amikor a III» felvonás 2, jelenetében az olasz pergő mondatait: ",,.Dunque un delitto scusa è dell*altro. E chi sarà più reo, se l'esempio è discolpa?" /Tehát az egyik bün mentség a másikra. Ki a bűnösebb, ha a példa mentség?/ nehéz szentenciózus körmondattal helyettesíti: "Tehát, hogy Kártágo hitt törő, Kegulusnak is meg kel szegni hitét? Ha az hitt törő példát jóvá hagyatok és követésire kényszeríttetek minden fogadás a szavak szelével, a természet szentséges törvénye ellen elmúlik. Hit törő légyen ámbár Kártágo, de én eskővésemnek Ura leszek," Könnyen felmérhetjük, hogy a szöveg ilyetén megnyújtása és kibővítése hogyan esik egybe - sőt eredménye annak - egy olyan motivum szerepeltetésével, amely nagyon alkalmas az iskoladrámák oktató célzatának kifejezésére. Sőt, az egész szakaszban a természet szentséges törvényére való hivatkozás kapja a fő hangsúlyt, a határozott döntés a méltó és a méltatlan cselekedet között, A magyar forditó nem tartja elegendőnek a Metastasio-szövegben rejlő burkolt tanitást: a forditás magyaráz, mindig kész pontos és kategorikus normák diktálására. Ezt a motivumot találjuk hangsúlyozottan a III, felvonás 5« jelenetében is: ",,, Libero è sempre chi sa morir. La sua viltà confessa chi l'altrui forza accusa, Io giurai perché volli; voglio partir perché giurai,"