Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 12. (Budapest, 1983)

Mályuszné Császár Edit: Egy polgár, magasba ívelő pályán

korában meghalt, megbecsült tagja lett a Nemzetinek. /Örökös tagja is./ Az első évek neveltjei közül kiemelkedik Helvey Laura, mint a Csongor és Tünde Ledér je, "kis jelenetével is érdeket tudott kelteni" /1879./, de alig három év múlva már igy ir róla a kritikus: "Amit lelkiismeretes tanulmány, a legfényesebb tehetség meghozhat egy szerepnek, azt Helvey kisasszony meghozta Dumasnak. Ez az est /A bagdadi hercegnő.M./ nem Dumas, de a Helvey Laura diadala volt. Nem egy ujjal, de mindjárt egy arasszal növekedett e szerepben". Még Paulay szini tanodái aligazgatósága idején, tehát figyelmének még nem osztott fényében volt növendék Márkus Emilia, Gyenes László, Csillag Teréz, és kezdte meg tanulmányait Nagy Imre. - Márkusnak elsősorban szépségét, vonzó nőiességét szokta kiemelni a kritika, értelmét kevésbé. Csillag néha melléfogott, de felfigyeltek szorgalmára, intelligenciájára. Gyakran kapott dicséretet Nagy Imre, a non plus ultra ifjú „ /39/ hos. Különösen jellemző azonban Péterfy istenáldotta szinbirálói tehetségére, ahogyan a kezdő Gyenes László /szül. 1857./ zsenialitására rámutatott Macbeth szerepében. A fentiek már mind Paulaytól tanulták, ami a mesterségben megtanulható, az ő beszédtechnikájával mondták el szövegeiket /"A jelzőt hangsúlyozd!", súgják oda Váradi regényében a felvételire induló kislánynak/ az ő elképzelései szerint mozogtak és értelmezték a jellemeket. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy még Nemzeti szinházi igazgatása utolsó idejében is voltak olyan vezető szinészek, akik sohasem tanultak Paulaynál. Hogy csak a legnagyobbakat említsük, Prielle Kornélia, Jászai Mari, Újházi Ede, Vizváry. Átlagon felüli értelmükkel, belesimultak az együttesbe, ugylehet magára Paulayra is hatottak. Maga az "igazgatók igazgatója" azonban élete végéig arra törekedett,hogy társulata minél kizárólagosabban "saját embereiből" álljon. Ha volt valaha kifogás, amit hozzá nem értő, vagy feltűnni vágyó újságírók a Szini Tanoda ellen emeltek, Paulay igazgatása idején rendre elcsitult minden gáncs. A Nemzeti Szinházat dicsérő újságcikkek önkéntelen zászlóhajtást jelentettek mind a felvételi rendszer helyessége, mind a nevelői módszer eredményessége előtt. ^"^ Paulaynak, mint pályája során mindenben, abban is szerencséje volt, hogy a magyar színikritika legötletesebb és legőszintébb, mert tekintélyt kevéssé tisztelő képviselője, Péterfy Jenő irt Nemzeti szinházi igazgatá-