Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 12. (Budapest, 1983)

F. Dózsa Katalin: Az ember tragédiája színpadtervei 1883-1915 között

Az időközben igényesebbé vált közönség szemében ugyanis a kezdeti hibák inkább szembetűntek - különösen a Nemzeti Szinház színpadának kicsiny volta, amelyen tömegeket egyáltalán nem lehetett mozgatni. Igy előfordult, hogy a "népet" két statiszta képviselte. Éppen ezért, amikor 1905-ben ismét sürgetőleg felmerült a felujitás szükségessége, a Szinház 42 , , és Életben azt javasolták, hogy tegyek at az Operaház színpadára, ahol ugy sincs szerdán és pénteken előadás. Az ötletet az uj díszleteket meg43 festő Spannraft Ákos is lelkesen üdvözölte, mégis a felujitás 1905.április 21-én a Nemzeti Színházban zajlott le. A repriz, amelyet Paulay egykori famulusa, Tóth Imre rendezett a mester szcenáriuma alapján, több dologban eltért az eredetitől, pl. az ürjelentetet bemutatták. Kéméndy a régiekhez hasonló tipusu uj jelmezeket tervezett, és teljesen uj, nagymértékben plasztikus díszleteket naturalista szellemben már amennyire a kis szinpad és a szerény technikai lehetőségek ezt lehetővé tették. Kéméndy, aki a szcenikai trükkök nagy mestere volt, igyekezett mindenféle ötletet felhasználni - az "optikai transzparens-"tői az automata csontvázakig. A plasztikus diszletek nagyobb mozgásteret biztosítottak a szinészek számára, de ugyanakkor nagyon nehézkessé tették a gyors, nyiltszini változásokat." ... természetes, hogy ezen a kis szinpadon, ahol nem lehet készen tartani a következő jelenet díszleteit, a legnagyobb nehézségekkel kellett megküzdeniük, s még igy is volt zavar, fenn44 akadás, sőt rendetlenség" - irta a Budapesti Hirlap kritikusa. A kis szinpad ugyanakkor bizonyos fegyelemre is szorította a tervezőket, ami elképzelhető, hogy előnyére vált az előadásnak. "A gyors színváltozások arra is kényszeri tették a szcenirozást, hogy az egyes egymásután következő szinekben lehetőleg ugyanazon emelvényeket használják. A Nemzeti Szinházban ugyanis a szinpadnak nem minden része süllyeszthető el, mint pl. az Operában,hanem csakis a két utolsó "utcza" . 45 dobogója emelhető a szinpad föle." Egeszeben veve azonban nem aratott különösebb sikert a felujitás, ugy tühik a szcenikai trükkök inkább ártottak, mint használtak. Kéméndy Jenő munkásságának jelentőségét azonban nem csökkenti az a tény, hogy a Tragédiáv

al történő díszlettervezői találkozása nem sikerült 1905-ben. Kéméndy Münchenben végzett festőként kezdte pályafutását, nagyelőszeretettel alkotva történelmi témájú apró zsánerképeket. Báró Nopcsa Elek intendáns 1896-ban nevezte ki az állami szinházak szcenikai főfelügyelőjévé. Megbízatása merőben más volt, mint az eddigi főfestőké, Lehmané