Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 12. (Budapest, 1983)

F. Dózsa Katalin: Az ember tragédiája színpadtervei 1883-1915 között

tek, nemritkán eredeti, korabeli tárgyakat, ruhadarabokat, kellékeket használva. Elveiket nemcsak szóban, de tettekkel is hirdették. 1874-1890 között 36 városban hozzávetőleg 2500 előadást tartottak. Magyarországon először 1875-ben, majd 1879-ben, 1881-ben és 1888-ban jártak, nagy sikert aratva. A következő nagy sikerű szinházi irányzat a naturalizmus volt, amely tulajdonképpen a meiningeniek hitelességre törekvését hirdette, történetiség nélkül. "A naturalizmus divatja alatt megerősödött az az éppenséggel nem művészi törekvés, hogy valódi 'echt' bútorokkal és kellékekkel lássák el a szinpadot, s a szalonok csillárját egyenesen Velencéből hozat,11 ták - az illúzió kedvéért." Ennek az irányzatnak vulgarizált változata mindent valódinak követelt meg. Igy jutottak olyan diszlethez, amelyekben a fü is valódi volt, és élő rózsák diszitették a festett lugast! A meiningenizmus és a naturalizmus hatására a kulisszafestészet is megváltozott: "a drámának ujabb fejlődése úgyszólván az illúzió jegyében indult meg. A szinpad valóságot akart mutatni, s a realisztikus áramlatok hatása alatt a kulissza nagyzási hóbortba esett. Ki akart fejezni mindent: természetet, architektúrát, festészetet. Várat akart ábrázolni, ráfestett kiugró párkányokkal és erkélyekkel s ugyancsak ráfestett fölfutó repkénynyel, fatörzseket, amelyeknek tövében gyep zöldell és virágok nyilnak stb. ... Igy keletkeztek azok a sokat tapasztalt szcenikai képek, melyek mindig 12 panoramaszerüen hatottak" irta Hevesi 1906-ban. A naturalista élethűség követelményét a legkövetkezetesebben a szobabelsők színpadra vitelénél tudták megvalósítani, az időközben megjelenő technikai vivmányok segítségével: a villanyvilágitással, a különböző hidraulikus vagy mechanikus süllyesztő-rendszerekkel, toló-, vagy forgószinpados megoldásokkal. A szinpad átalakult valóban dobozzá. Eltűntek az oldal- és felsőivek,hiszen sem a világitó csatornákat, sem a zsinórpadlást nem kell eltakarni. Csak a háttérproszpekt maradt meg, a szuffitából mennyezet lett s a kulisszákból a nézőre merőleges oldalfal. A diszletet plasztikusan felépítették a szinpadon, amelyet valódi bútorokkal rendeztek be. A diszletezés, átépités azonban az ügyes szerkezetek ellenére rendkívül nehézkes volt, a kicsinyes valósághűség pedig a komoly művészi élményt kereső szakembereket nem elégitette ki. "Csakhamar felfedezték, hogy a legvalóságosabb és legpedánsabbul berendezett szinpad is tökéletlen, mert hiszen a darab cselekménye folyton alakul és fejlődik... A delol