Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 12. (Budapest, 1983)

F. Dózsa Katalin: Az ember tragédiája színpadtervei 1883-1915 között

szültek, a jelmezek kiválasztása pedig elsősorban a szinészek gondja volt. Rendszerint megkívánták, hogy saját ruhatáruk legyen, legfeljebb némi "ruhapénzt" kaptak hozzájárulásként. Esetenként az igazgató is rendelkezhetett "garderob"-bal, sőt gyakran azért lett a társaság vezetője, mert képes volt ilyen anyagi terhet viselni. Csak a legnagyobb együtteseknek volt számottevő jelmeztára és saját szabósága, de a vezető szinészek és lő leg színésznők ott csináltatták ruháikat, ahol akarták. Az országot járó kis "dali társul átoknál" viszont az is előfordult, hogy ingyen jegy fejében a közönségtől kértek kölcsön Öltözéket, s esetleg Hamletet a hely9 beli mészáros vagy polgármester frakkjában játszották. A XVIII. század végéig a korhüséget sem igényelték, a környezet és a jelmezek az előadás korát tükrözték. Az első próbálkozások a jelmez területén jelentkeztek. Már az is megbotránkozást keltett, hogy Garrick, a hires angol szinész fekete frakkban játszotta Hamletet, a rokokó divatú, pasztellszínű selymekben öltözött kollégák mellett. Az igazi botrány viszont akkor tort ki, amikor a kor másik ünnepelt szinésze, a francia Talma 1789-ben Voltaire Brutus c. darabjában rövidre vágott fürtös hajjal /akkor még hosszú, hátul copfba fogott frizurát hordtak a férfiak/ és igazi római tunikában jelent meg: meztelen karokkal és lábakkal! A XIX. század első felében már többen is próbálkoztak a történeti milliő felidézésével. Hazánkban pl. Kostyál Ádám, a reformkor leghíresebb szabója és a nemzeti öltözködés egyik megújítója lelkesen gyűjtötte a XVI-XVII. századi magyar viseletábrázolásokat, s igyekezett elemeiket a szinpadon is alkalmazni, mint a Nemzeti Szinház szabója. A valóban hiteles historikus színpadképet elsőnek egy kis német hercegségben, Meiningbenben sikerült megvalósítani - természetesen a kuliszszaszinpad keretei között. II. György, a "szinházherceg" 1870-ben alapította meg együttesét, amely pár év alatt világhírűvé vált. Mai szóval élve az első rendezőcentrikus szinház volt: a herceg arra törekedett, hogy 10 "a szinészek együttesét színházi együttessé emelje" Minden egyes bemutatóra a legnagyobb alapossággal készült, és tökéletes történethüségre törekedett a kandelábertől a színésznők karperecéig. Igy pl. A Caesar és Cleopatra bemutatója előtt tervezője /nem diszletfestő, hanem tervezőművész!/ Rómába utazott, hogy a Fórum-ot egészen pontosan állithassa a szinpadra. Ez egyben azt is jelentette, hogy minden darabhoz egységes koncepció jegyében, a herceg pénzén uj díszleteket és jelmezeket készitetloo