Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)

Katona Zsuzsa: Személyiség és szerep a modern drámaban /Pirandello, Gombrowicz és Genet egy-egy drámája alapján/

Carmen; Kikről beszél? Irma; Akik valóban azok. Carmen; És kik vazok? A mieink? Irma: A másikak. Az ő parádéjukat a valóság és a hétköznapok sara fröcsköli be. Nálunk a szinjáték, a KEP megőrzi tisztaságát, az Ünnep érintetlen marad." J Másrészt a szerepet játszó "urak" időnként kilépnek a megszokott stilusból, a szerepjáték menetéből és saját hangjukon szólalnak meg. A szerzői utasitások igazitanak el ebben az esetben a két valóságszint között. Püspök: "/Irmához/ mert a mi Rendőrfőnökünk, ez a tutyi-mutyi fráter, csak bámulja, hogy a csőcselék torkunkra teszi a kést. /A tükör felé fordulva szavalni kezd/ DiszekI Mitrák! C

s

ipkékl És mindenek előtt te, aranyozott palást, ki megvédsz engem a világtól!"

1

^ Genet esetében, akárcsak Pirandellónál a szereplők eleve nem mint személyiségek tételezettek. A hősök tudják, hogy a világ szerepek sokasága, igy problémájuk nem az, hogy hogyan szerezhetnék vissza személyiségüket, hanem inkább az, hogy hogyan válhatnának abszolút szereppé és igy a szerepe ken belül autonóm szerep-személyiséggé. Ezért mindegyik figura - és köztük leginkább a Rendőrfőnök - arra törekszik, hogy vágyott szerepe örökös szimbólum, bálványkép, rendithetetlen abszolútum legyen és ezáltal a folyton változó, illékony világban valami szilárd fogodzzót leljen Önmaga számára. Genet-nél is a darab a személyiség és szerep, az élet és halál /Pirandellónál változás-állandóság. mozdulatlanság

, Gombrowicznál a józ ans ág-r és z e gs ég

, illetve formátlanság forma/ kettősére van épitve. Ez azt jelenti, hogy a szerepjátszó világban autonóm szerep-szeméi y is égnek lenni annyit jelent, mint "halottnak" /Genet/, "örökkévalónak" /Gombrowicz/ lenni. Az autonómmá válás csak a szerepben lehetséges, tehát valamely szereppel való tökéletes azonosulással egyenlő. Ha azonban ez megtörténik, az ember többé sohasem