Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)

Katona Zsuzsa: Személyiség és szerep a modern drámaban /Pirandello, Gombrowicz és Genet egy-egy drámája alapján/

lehet önmaga, a vállalt maszkot többé nem lehet levetni. És ez maga a halál. Királynő: "Sohasem leszek hát az, aki vagyok? Küldött : Soha többé! Királynő : Életem apró eseményei, kibuggyanó vérem, ha megkarmolom magam*•• Küldött : Hagy betűvel iródik minden, ami önnel történik. Királynő : Dehát ez maga a Halál. Küldött : Ez az."

15 Genetnél azonban minden többszörösen bonyolitva van, igy a drámai hős személyiségének problémája is. Igaz ugyan egyfelől, hogy Irma, mikor Királynővé válik - szerepével azonosulva - elveszti önmagát. De csak egy pillanatra. Ugyanis a darab végén a szerepjátszás komolysága megkérdőjeleződik azáltal, hogy megtudjuk: az abszolút komolyan vett szerepek is csupán egy még nagyobb, még kaotikusabb szerepjáték részei voltak. Az is csak szerep, hogy azonosulunk a szereppel. Minden a feje tetejére áll. A darab végére teljes a bizonytalanság és a kétely. Genet a szerep-személyiség létének lehetőségét is kigúnyolja. Az illúziót is illuziótlanitja. A tökéletes abszurditás logikája szerint, nem hogy autonóm emberi személyiség nincs, de még a szerepek autentikus volta, a szerepjáték érvényessége is problematikus lesz. Azt a következtetést vonhatjuk le tehát, hogy a való világban egyik szerző számára sem lehetőség többé a harmonikus, autonóm emberi személyiség és gondolkodásuk abban is megegyezik, hogy a szerep-személyiség is csak a képzeletben, a tudatban vagy a halálban nyerhet realitást. Minden olyanjtörekvése az embernek, amit önmaga identitása megteremtéséért folytat, merő illúzió. Ez a probléma legkiélezettebb formájában kétségtelenül a modern abszurd drámákban nyer megfogalmazást. Beckett és Ionesco Genet-hez hasonlóan kezeli az emberi identitás kérdését. T.V/.

Adorno gondolata érvényesül itt: "sok ember már akkor arcátlansá-