Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)

Katona Zsuzsa: Személyiség és szerep a modern drámaban /Pirandello, Gombrowicz és Genet egy-egy drámája alapján/

lom, illetve milyen szerepeket /és miért/ választ magának, - hogyan viszonyul szerepéhez - azonosul-e /ós miért/ azzal vagy nem - LÁTSZAT és VALÓSÁG egybemosódása, - milyen következményei vannak, illetve lehetnek a szerepjátéknak, a szerepekben - élésnek? Tematikailag mindhárom mü feltétlenül felveti a művész és az ábrázolandó valóság konfliktusának problémáját is. A művész - jelen esetben a drámairó, különösen fontos kapcsolatba kerül a valósággal, hiszen drámátechnikailag és szinházilag "szerepeket" kell irnia, amely szerepek élete, mozgása, cselekvése adja a mü anyagát és közvetetten ábrázolja magát az életet. Ha ez az elet - a drámairó léte alapvetően "szerepjátszó" világ, nyilvánvaló, hogy a drámai műalkotásnak kettős tükörként ezt is fel kell mutatnia. A drámai személyiség az állandó teremtődés állapotában van, mindig önreflektáló és soha nem véglegesen lezárt figura. A pirandellói, grombrowiczi, genet-i drámák szinpadi megjelenítése azért olyan hihetetlenül nehéz, mert a szinésznek egyszerre kettős szerepet kell eljátszania - a drámatechnikai értelemben és a szociológiai értelemben vett szerepet. Akkor válik még bonyolultabbá ez a kérdés, ha a drámai figura /szerep/ a dráma során több különböző szociológiai sze repet játszik, mint pl. Gombrowicz vagy G

e

net esetében. Pirandellónál, még tisztábbak az erővonalak /természetesen ez nem azt jelenti, hogy érthetőbbek és egyszerűbbek is./ E problémával eljutottunk a szerep játszat dramaturgiai kérdéséhez is. Világos, hogyha az élet nem más mint álságos maszkokba Öltözött valóság, és ezt az irók adekvát módon próbálják megközelíteni, akkor ahhoz, hogy érezzük látszat és valóság ellentmondását, mindkét pólust meg kell jelenite ni a drámában. Ezt a drámai szintek /időbeli és térbeli sikok/ különválasztásával érzékeltetik. Érdekes lesz tehát megfigyelni, hogy