Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)

Kiss Eszter: Kommunikáció a drámában /Samuel Beckett drámáinak kommunikáció-elméleti megközelítése

azonban feltételezi a valóságot mint a lét egyetlen érvényességét és biztositékát. - Azonban a valóság érvényességét is caak a rá reflektálni tudó,vele eggyé válni képes lét biztosithatja. - Az olyan világ, mely kiiktatja a létet, abszurd világ. - Az olyan lét, mely kiiktatódik a világból, abszurd lét. - Az ember és a valóság elszakadásából következik, hogy a valóság nem adhat jelzéseket, mert csak önmaga lehet. Csupán bizonyosság. Jelentése nincs. Az ember számára hallgat. - A valóság, melynek nincs jelentése, mely bizonyosság, és hallgat, nem ragadható meg. Az ember nem beszélhet róla. Tehát az ember nem avatkozhat bele. Csak hallgathat róla. Ha beszélne róla, csak saját nemlétéről beszélhetne. - Ezáltal az ember hiányzik ebből a valóságból. Léte a lét megszűntével egyenlő. Léte nem vonatkozhat semmire, nem nyilvánulhat meg. Léte abszurd, mert a semmire vonatkozik. Léte önmaga hiánya. - Ezért az ember arra kényszerül, hogy megpróbálja megmenteni a jelentést, hogy létét igazolja. A valóság és az ember közti megszüntetett kommunikáció mellett igy jön létre egy másik sik a drámákban. - A valóságon belül az ember létrehoz egy zárt világot, szigetet. Ezen a szigeten próbálja megteremteni a jelentést. Ezt másképp nem teheti, csak ugy, hogy eljátssza. Ezáltal kommunikációt teremt, kommunikációt játszik. A játék addig tart, mig a kommunikáció összes változata ki nem merül. Ezután újrakezdődik. Csak igy tudnak hallgatni a világról. - A játék örökkévaló és ugyanakkor pillanat, mert időtlen, és mert folyamatos jelenvalóaág. A játék nem szűnhet meg, mert a világ mint bizonyosság nem szűnhet meg, bizonyosság jellegénél fogva csak állandó lehet. Az ember