Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)

Kiss Eszter: Kommunikáció a drámában /Samuel Beckett drámáinak kommunikáció-elméleti megközelítése

vége lesz a hangnak és vége a mozgásnak." Mindebből világossá válik, hogyan, és miért szerveződik át a kommunikáció struktúrája. A valóság szint,1 én a kommunikációban az üzenet helyébe a kód lép. Az információk redundánsak, mert a bizonyosságról szólnak, igy a kommunikáció tartalmává a közös kód / a játék szabályrendszere/ válik. Igy azonban a feladó és a cimzett kategóriája is értelmét veszti, azonossá válik a kettő, a világról való azonos tudás által. A feladó birtokában nincs többlet-információ, amit átadhatnak, a címzettnél pedig nincs információ-hiány. Nem történik információcsere, a kommunikáció kiegyenlítődik. Ebben az állapotban a fatikus funkció működteti a kommunikációs folyamatot, melynek középpontjába a metanyelv! funkció kerül /1. Godot*./ Ha azonban a játék szintjén, vagyis egy uj kontextusban nézzük a kommunikációt, visszaáll az eredeti modell. A valóság kontextusától függetlenedve ezen a szinten a kontaktus visszanyeri információ-hordozó értékét, amennyiben minden résztvevő vállalja, hogy a játék kontextusán belül marad. Ezáltal a referenciális funkció nem a valóság, hanem a játék kontextusára vonatkozik, s igy a "játékon belüli" üzenet relevánsként fogható fel. Igy lesz a kommunikáció a valóságról való megfeledkezés eszköze, az emberiség végjátéka. A kommunikáció önreflexiója A dráma kommunikációs szerkezete mellett még egy fontos vonást fölfedezhetünk a műben, mely a mi szempontunkból érdekes. Ez a kommunikáció minősítése önmaga által, vagyis önmagára való reflektálása, mely egy külön rendszert, sikot alkot a dráma szövegében. Hamm és Nagg egy-egy történetet mesélnek. Eközben pedig - megszakítva a történetet - állandóan reflektálnak ar-