Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 10. (Budapest, 1983)

Kiss Eszter: Kommunikáció a drámában /Samuel Beckett drámáinak kommunikáció-elméleti megközelítése

Együttlétük értelme a játék. Egymás számára nélkülözhetetlenek, egymásért élnek egymásrautaltságukban és egyedüllétükben. Ha elválnak, külön-külön, megszűnik számukra létük értelme, mert megszűnik a kommunikáció, a játék lehetősége, mely menedéket ad a valóságon belül, illetve elleplezi azt. De honnan értesülünk a valóság síkjáról? A valóság akkor tűnik elő, amikor kizökkennek a játékből. Hamm: "Neked is eleged van belőle? Clov: Hajajj! /Szünet/ Miből? Hamm: Hát ebből.•.ebből a ... dologból. Clov: Kezdettől fogva. /Szünet/ És neked? Hamm: /Komoran/ Akkor hát ez már nem fog megváltozni. Clov: De vége lehet. /Szünet/ Ugyanazok a kérdések és ugyanazok a válaszok egy életen át." Majd másutt: Hamm: "Nem gondolod, hogy már épp eleget tartott? Clov: De. /Szünet/ Mi? Hamm: Hát ...ez...a dolog. Clov: Mindig igy gondoltam. /Szünet/ És te? Hamm: /Komoran/ Ez is olyan nap, mint a többi. Clov: Amig tart, olyan. /Szünet/ Az egész életen át, ugyanazok az ostobaságok." Ez a játékon kivüli valóság a bizonyosság számukra. A valóság, melyet nem tudnak megnevezni, de mindent betölt bizonyosságával, szörnyűségével. Ha a játék abbamarad, ezt az elviselhetetlen létet kel érzékelniük, észrevenniük. Azt a létet és valóságot, melyről már nem lehet mit mondani, mely létezése által olyan bizonyosság, abszolútum, ami az ember számára bűnhődést jelent. Hamm: "Tudod-e, hogy mi történt? Clov: Hol? Mikor? Hamm: /Vadul/ Mikor! Ami megtörtént. Hát nem érted? Hogy mi történt meg?